Kultography

Öt hely, ahol egyszer mindenképpen egyél!

Öt hely, ahol egyszer mindenképpen egyél!

Kultography írása itt: - 2012-06-22 12:03

Halkakas Halbisztró

Még nincs egy hónapja se, hogy megnyílt a belvárosi Halkakas, a halételek kedvelőinek mekkája, ebédidőben és este azonban már szinte alig lehet beférni a helyre. Nem véletlen: mennyi ízek (Fish and Chips, harcsagyros kötelező), barátságos személyzet, hangulatos környezet várja az ide érkezőket. Mindemellett pedig ami szintén nagyon fontos, hogy megfizethető árakkal várnak mindenkit. A családi és baráti vállalkozásként indult bisztróban olyan halétkeket kóstolhatunk meg, amelyekkel eddig nem igazán találkozhattunk, amelyek nem az átlagos, kommersz halból készült kreációk. Ráadásul a tulajdonosok csakis kizárólag hazai forrásból származó, friss magyar halból készítik az egyes fogásokat. A menüben a fent már említett gyros és fish and chips mellett találunk olyanokat, mint a füstölt pisztrángsaláta, a harcsa curry, a füstöltbusa-pástétom, péntekenként pedig halászlé is szerepel a kínálatban. Kihagyhatatlan!
CÍm: V. Kerület, Veres Pálné utca 33. www.halkakas.hu

[caption id="attachment_27837" align="aligncenter" width="660" caption="A Halkakas tányérja"][/caption]

Cserpes Tejivó

A Deák tér közelében megnyílt Cserpes Tejivó szintén pillanatok alatt a közönség kedvence lett. Finom, friss pékáru (a kakaós csiga egyszereűen mennyei), a Cserpestől megszokott kitűnő minőségű tejes termékek várják a betérőket. Legyen szó reggeliről, tízórairól, egy jó kávéról, egy baráti beszélgetésről vagy könnyed vacsoráról, a tejivó bármelyiknek kitűnő helyszín, ráadásul az árak sem vágnak senkit földhöz. A tejturmixok, saláták nagyon finomak, de a szendvicsek is verhetetlenek, a személyzet pedig hihetetlenül kedves. Reggel 7:30-tól egészen 22 óráig várják az éhes, szomjas vendégeket.
Cím: V. Kerület, Sütő utca 2. www.cserpestejivo.hu

Trattoria La Coppola

Barátságos hangulatú étterem, ahol Pest közepén autentikus olasz miliőbe csöppenhetünk. Az ételek, a szicíliai ízek és illatok mellett olasz városokat ábrázoló, filmszalagba illesztett képek és mediterrán stílusú berendezés érezteti, hogy egy kis darab Itáliában vagyunk. Na és az, hogy valahonnan mindig olasz szavak ütik meg a fülünket – a hangszóróból vagy a TV-ből, de a konyhából mindenképpen. Egy gyerekpizza akkora, mint néhol az óriásméretű, a látvány-édességpultban csücsülő tiramisu pedig, - megkockáztatjuk, - finomabb, mint sok helyen a hazájában. De tényleg!
Cím: 1056, Károlyi Mihály utca 19.

Leves.

Leves. Ilyen egyszerűen, mégis nagyszerű és tápláló ételekkel. Négy fiatal, akik különlegesen finom és változatos (papír pohárban adott) levesekkel és szendvicsekkel várják nap mint nap a vásárlóikat. Legyen tűző nap vagy szakadó eső, ez az a hely, ahova még nem tudtunk úgy menni, hogy ne állt volna az utcán a sor és várt volna mindenki türelmesen a levesére. A várakozók senkit ne riasszanak el, relatív hamar elfogynak az előttünk állók, az ízletes és nem drága (390-450 forintos) levesekre pedig tényleg megérni várni. Marokkói lencse, mentás zöldborsó, afrikai földimogyorós csirke, kakukkfüves kukorica, julienne-almás zeller, hideg szeder, tárkonyos csirkeragu, indiai csirke – csak, hogy néhányat említsünk a naponta változó kínálatból. A hétfőtől szombatig nyitva tartó helyen általában naponta négy meleg (ebből egy minimum zöldség) és egy hideg levessel várják a vidám fiatalok a hozzájuk betérőket.
Cím: V. kerület, Vámház krt. 14.

Kínai Gyorsbüfé

A Budafoki út 22. szám alatt található, a Popcorner söröző mellett a város egyik legjobb kínai gyorsbüféje. A hely egyszerűsége ne riasszon el senkit. Bár az ételválasztékban semmi meglepő nincs, a menün megtalálható a szecsuáni csirke, a fafülgombás csirke, a dofu és a zöldséggombóc is, azonban a minőségre senkinek sem lehet panasza. Az üzlet előterében és a galérián elhelyezett pár műanyag asztal és szék várja a vendégeket, akik helyben szeretnék elfogyasztani például az erélyesen csípős thai csirkéjüket sült tésztával, amelyet csak ajánlani tudunk. A közkedvelt kínai fogásokat árusító gyorsbüfé egyetemistabarát árakkal és tekintélyes méretű adagokkal vár mindenkit.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása