Jan Wallentin stockholmi újságíróként döntött úgy, hogy belefog egy regénybe, amely vegyíti a kalandot a misztériummal, a túlvilágit valósággal, közben varázslatos utazásra hívja az olvasót, ahol a történelem sötét bugyrait sem kerülheti el.

A történetben egy amatőr búvár holttestre bukkan egy régi bányában. A helyi újságok felkapják a hírt, mert misztikus gyilkosságot sejtenek a dolog mögött. Don Titelman is ekkor hall a helyszínen talált keresztről, amely egy évszázadokkal korábbi expedíció fontos eleme volt, és a történész professzor azon kapja magát, hogy az ügybe keveredve menekülnie kell, sokszor még azt sem tudja, hogy pontosan kik elől. Közben csatlakozik hozzá egy ügyvédnő, hogy együtt kutassák fel Strindberg csillagának és keresztjének titkát.

Ezek alapján még jó is kisülhetne ezekből a színes "hozzávalókból", de a végeredmény valahogy mégis csalódás. Nem állítom, hogy unalmas a regény, de éppen hogy csak izgalmas. Nyári limonádé, amelybe keveredett néhány szokatlan fűszer. A regényt nem tettem le a felénél, de nem is éreztem azt az izgalmat, ami ebben a műfajban elvárható lenne. Wallentin kicsit későn kezdte el a történetbe adagolni a misztikus elemeket, így azok sokszor erőltetettnek tűntek, és inkább bosszantóak voltak, mint érdekfeszítők. A főszereplők karakterével sem voltam teljesen elégedett, egy-két mellékszereplőt sokkal izgalmasabbnak találtam, mint Titelmant vagy Evát, az ügyvédnőt.

A Strindberg csillagát azoknak ajánlom, akik csak most ismerkednek a kalandregények világával, mert amolyan bemelegítésnek nagyon jó. Akik azonban már szerelmesei a műfajnak, és így óhatatlanul hajlamosak egy új könyvet a régivel összevetni, valószínűleg csalódni fognak.