A vásznon feltűnik egy fiatal, jóképű férfi, majd megpróbálja vízbe ölni magát, azonban az életösztöne erősebb. Ekkor még leginkább csak riadtan pislogtunk a moziban, hogy vajon ebből mi fog kisülni, és egy láthatóan depressziós, de alapvetően egészségesnek tűnő ember vajon miért pakolja tele kövekkel a zsebeit, majd veti bele magát a tóba. Nem sokkal az öngyilkossági kísérlet után, azonban mindenre fény derül. Anders (Anders Danielsen Lie) egy rehabilitációs központban él, ahol drogproblémáit kezelik. Terapeutája mit sem tud a férfi mély depressziójáról, ez lehet az oka, hogy könnyűszívvel elengedi őt Oslóba egy állásinterjúra, azzal a feltétellel, hogy másnap visszatér az intézetbe.

Joachim Trier filmje Anders egy napját, pontosabban az utolsó napját meséli el: hogyan búcsúzik el a legjobb barátjától, hogyan próbál bocsánatot kérni volt szerelmétől, és hogyan adja fel az élettel vívott harcát. S bár a film központi figurája Anders, azonban a történet mégsem csak róla szól. Egy elveszett harmincas generációt ismerhetünk meg, amelynek tagjai nem tudják, mit hoz a jövő, és nincsenek tisztában saját magukkal, értékeikkel, életükkel sem. Elhidegült házasságok, gyermektelen harmincas nők, húsz éves lányok után koslató harmincas férfiak élik az életüket Oslóban, de valójában nem tudják, mit miért tesznek, hogyan jutottak el idáig, és merre induljanak el a boldogság és az elégedettség útja felé. Mindenki harcol, mindenki menekül. Van, aki alkohollal, van, aki droggal, és van, aki társadalmi normák betartásával próbálja pótolni azt az érzést, ami hiányzik.

Tehetséges, fiatal, egészséges emberek harcát láthatjuk önmagukkal szemben. S hogy mi lesz az összecsapás eredménye? Mindenkinél más-más: beletörődés, polgárpukkasztás, PlayStaiton-özős orrvérzésig vagy épp az öngyilkosság.

A kiváló színészi játék remek rendezéssel párosult, amit tovább fokoz a film képi anyaga is Oslóról. A film elején mintegy dokumentumfilmként peregnek előttünk a képek Oslo fejlődéséről, majd Anders és barátai segítségével járjuk be a keskeny utcákat és gyönyörű parkokat, ismerjük meg a várost.

Az Oslo, augusztus (16) nem egy kedélyes lányregény, nem egy könnyű esti szórakoztató film, hanem egy olyan társadalmi tükör, amibe életünk során előbb vagy utóbb mindannyian beletekintünk.