Kultography

Mindent az Észtekről

Mindent az Észtekről

Kultography írása itt: - 2012-04-29 08:00

Mart Kangro, a legnevesebb észt koreográfus és táncos performanszával vette kezdetét az Észt Hét programsorozat Budapesten. A főváros mellett Debrecenben, Szegeden és Szombathelyen is tartanak majd Észt hetet, igaz, későbbi időpontban, középpontban a 100 éves észt filmmel.

Vasárnap este a Merlin Színházban a Maraton meghívott külföldi fellépőjeként Start - Based on a True Story (indulás - valós történet alapján) című szóló előadását mutatja be.

A Toldi moziban észt filmhetet rendeznek, május 3-án este felvillan egy-egy epizód a száz éves észt film múltjából és jelenéből: az első észt játékfilm, a Medvevadászat Pärnu megyében (1914) című, amelyhez Ardo Ran Vannes 2000-ben ízig-vérig mai kísérőzenét komponált, és egy többszörösen díjazott 2010-es rövidfilm, a Műszakváltás. Az ingyenes program a mozi előterében folytatódik az egyedi stílusú Tiit Kikas (ex-Vägilased) koncertjével. Az észt film első fecskéje Johannes Pääsuke néprajzi fotós volt, akinek a neve is fecskét jelent. 1912-ben statikus filmfelvevőt barkácsolt a fényképezőgépéből, és fiatalon bekövetkezett haláláig csaknem 40 rövidfilmben örökítette meg az észtországi tájakat és történéseket. Első dokumentumfilmjét 1912. április 30-án Tartuban vetítette le Utocskin repülései Tartu felett címmel, ezt az évet tekintik az észt filmgyártás kezdetének. Két év múlva a mozikba került az első észt játékfilm, a Medvevadászat Pärnu megyében, amelynek Pääsuke volt az operatőre.  Új filmmel rukkolt elő a Magyarországon is vetített Diszkó és atomháború című ál-dokumentumfilm szerzőpárosa, Jaak Kilmi és Kiur Aarma. Az alkotás egy 500 évvel ezelőtt Tallinnban elkövetett gyilkosságot jár körül Tallinni sprotni: konzervált történetek címmel.

Egy élhetőbb lakókörnyezetért küzdő városi csapat 5 évét követte végig az Új világ című dokumentumfilm, amelynek rendezője, Jaan Tootsen jelen lesz a vetítésen. Az Új világot észt filmkritikusok a tavalyi év filmjének választották. Kiváló színészi alakításaival tűnik ki A temetőőr lánya című film, amely a 2011-es tallinni Sötét Éjszakák Filmfesztiválon elnyerte a "Heave(i)n Best Estonian Film" díjat.

A Lotte és a holdkő titka című, gyerekeknek szóló rajzfilm főhőse Lotte, a kíváncsi kutyalány hihetetlenül népszerű az észt kiskorúak körében, előző két filmjét magyar televíziós csatornák is műsorra tűzték. Lotte ezúttal egy titokzatos holdkő után nyomozva keveredik különféle kalandokba.

A Tallinni sprotni és a Lotte-film nézői jegyükkel a vetítés után sorsoláson vehetnek részt, Tallinni sportni (kis méretű füstölt heringféle) konzervek vagy Lottés ajándéktárgyak találhatnak gazdára.

Három felújított filmklasszikus is megtekinthető az Észt héten: egy lírai korrajz az 50-es évekről az Ideális táj című 1980-ból, egy húszas években játszódó vidéki Don Juan-történet, A kalandor (1983), és egy borzongató atmoszférájú sci-fi, A halott alpinista szállodája (1979).

Az Észt héten retrospektív vetítés lesz az észt animációs iskola alapítója, Rein Raamat legjobb munkáiból és a friss alkotásokból. Az Új észt animáció című blokk vetítésén részt vesz Chintis Lundgren rendező is.

A programban szerepel még egy-egy portréfilm a világhírű észt zeneszerzőről, Arvo Pärtről, illetve a szintén világhírű animációs filmesről, Priit Pärnről, és két természetfilm is műsorra kerül. A filmeket magyar felirattal vetítik.

Forrás: MTI/Kultography

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása