Bonaria Urrainak van egy titka, egy olyan titka, amit mindenki tud, de senki sem beszél róla. Amikor magához veszi a falu egyik szegény asszonyának negyedik gyermekét, mindenki suttogni kezd a háta mögött és felmerül a kérdés: Vajon miért vette gondozásába Mariát az idős varrónő? A pletykák azonban hamar elülnek és a kislány, aki egészen idáig nem ismerte a magántulajdon fogalmát, hirtelen egy olyan világba csöppen, ahol saját szobája van, ahol ha éhes, nem kell lopnia, ahol figyelnek rá és szeretik. Minden megy a maga útján, azonban vannak esték, amikor a Néni elmegy és csak hajnalban tér haza. S hogy hol van, és mit csinált ott, azt homály fedi Maria előtt sok-sok évig. A titokra azonban egy szerencsétlen kimenetelű baleset kapcsán fény derül. Kiderül: Bonaria asszony egy accabadora, vagy nevezhetjük akár fekete angyalnak is. „Nincs olyan élő ember, Maria, aki úgy érkezne el utolsó napjához, hogy ne lenne mindenhol egy anyja és egy apja… Néhány ember számára én voltam az utolsó anya, akit még életükben láttak.”

Michela Murgia egyszerűen és közvetlenül beszél az életről, és arról is, amikor már csupán a testünk makacskodik, de lélekben már rég halottak vagyunk. Súlyos kérdésekkel találjuk szembe magunkat olvasás közben, amikre Murgia nem adja meg  válaszokat. Életünk során rengeteg döntést kell meghoznunk, amik befolyásolják sorsunk alakulását. Ha tudjuk, hogy itt a vég, miért nem dönthetünk a halálunkról is? Sőt olykor egy szeretett ember haláláról is mi hozhatjuk meg a döntést, ha látjuk, tudjuk, hogy már csupán szenvedés az élete, sosem fog felgyógyulni, csak a halált várja. Valóban dönthetünk mi erről?

Az eutanázia napjaink egyik vitatott kérdése, ami mindig heves indulatokat vált ki. Murgia könyvének ellenben pont ez a csodája, hogy a heves érzelmek helyett higgadtan képes kezelni a témát. Nem kaptam és nem is találtam választ a kérdésekre. Azonban kaptam egy érzést, ami egyszerre szolgált magyarázatul, és kérdőjelezte meg a tett helyességét. Maria személye adja ezt az érzést, ő sem tudja a választ, előbb azért küzd, hogy elfeledjen mindent, majd azért, hogy képes legyen megérteni, és meghozni a döntést. Nem tudom, hogy helyes volt-e, amit Maria tett, és úgy hiszem, ő maga sem tudta.

A Szardínia szigetén élő írónő 2010-ben Accabadora című első regényéért megkapta az olasz irodalmi élet egyik legrangosabb elismerését, a Campiello-díjat. Hazánkban a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg ez a kiváló, elgondolkoztató regény, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.