Húsvét hétfő, avagy kevésbé ismert nevén vízbevető, vízbehányó hétfő a magyar népéletben a locsolkodás napja. A víz megtisztító, megújító ereje és a hozzá kapcsolódó termékenységkultusz az alapja ennek a hagyománynak. Faluhelyen alig ötven évvel ezelőtt még vödörnyi vízzel locsolták az ünneplőruhába öltözött lányokat, vagy épp az itatóvályúba dobták őket, hogy a virágokhoz hasonlóan el ne hervadjanak, és legyenek nagyon termékenyek. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodásnak: a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket egy vödör vízzel.

Vízbevető hétfőt leginkább Magyarországon tartanak, szlovák és cseh nyelvterületen vesszőzni szokás ezen a napon, ami egyenértékű a locsolással. Vesszőzéskor a Sibával - általában fűzfavesszőből font vékony korbáccsal - a legények megcsapkodják a lányokat. A vesszőre ezután a lányok szalagot kötnek, és a fiúkat borral vendégelik meg. S bár hazánkban vidéken a mai napig szokás vödörnyi vízzel járni, locsolkodni, a városokban a kölnivíz vált elterjedtté az elmúlt évtizedekben.

A locsolkodáshoz szorosan kapcsolódik egy másik hagyomány, a húsvéti hímes tojásé, amit a lányok adnak a locsolóknak. Nem csak hazánkban, hanem egész Európában elterjedt ez a húsvéti szimbólum. A tojás hasonlóan a vízhez szintén a termékenységkultusszal hozható összefüggésbe. Az élet kezdetét szimbolizálja, és egyben keresztény szimbólumként, Jézus feltámadásának jelképe is. S hogy miért piros az a bizonyos húsvéti hímes tojás? A legenda szerint, amikor Krisztus a keresztfán függött, egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg a keresztfa alatt imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Azonban a mondai magyarázat mellett a piros szín az életet és nem utolsó sorban a szerelmet is jelképezi, ezáltal szerelmi ajándékként is funkcionál locsolkodáskor.

A húsvéti hagyományok között jelentős szerepe van a locsolóverseknek is, amely mára külön műfajjá nőtte ki magát a népköltészetben. Az olykor humorosan fenyegető, máskor kedvesen engedélyt kérő versikékből mi is összeállítottunk egy csokorra valót, ezzel kívánva mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

"Húsvét másodnapján régi szokás szerint
Fogadják szívesen az öntözőlegényt.
Én a legénységhez igen kicsi vagyok,
De öntözőlegénynek mégis csak felcsapok.
Minden esztendőben ilyenkor itt vagyok
Ha a locsolásért piros tojást kapok."

"Én kis kertészlegény vagyok,
Locsolkodni járogatok.
Ha nem adnak garast
Levágom a csupasz nyakú kakast!"

"Van nekem egy kis pacsulim,
Leloccsintom magát,
Ha egy kicsit mázlija van,
Szereti a szagát."

"Locsolni jöttem nem titkolom,
Szép szokás ez így gondolom,
Múljon vizemtől a téli álom,
Bizony most én ezt kívánom!
Ha a hatás múlik is esztendőre,
Ígérem én itt leszek jövőre.
S nem adok az illendőre,
Locsolok én nyakra-főre."

"Egy éve volt húsvét,
Úgy emlékszem vissza,
Sok leányzó azóta is,
A kölnivizet szidja.
Gondoltam hát nem kell kölni,
Fulladjon más a szagától,
Ez a víz majd elpárolog,
Úgy bizony magától.
Akit ezzel meglocsolok,
Nem hervad el soha.
Szabad-e locsolni?"