Mindössze pár nappal Steve Jobs halála után elindultak a találgatások, vajon melyik stúdió készít majd filmet Jobs életéről. Akkoriban még arról szóltak a pletykák, hogy a Sony Pictures belekezdett az Apple-guru életrajzi filmjének előkészítésébe, melynek forgatókönyvét a Facebook-film alkotója, Aaron Sorkin írja majd. Mostanra azonban változtak ezek az információk, legalábbis az Imdb híre szerint.
Elsőre ugyan bolondok-napi tréfának tűnhet az új információ, de úgy néz ki, valóban készül egy életrajzi film, melynek forgatókönyvírója Matt Whiteley, a rendezője pedig Joshua Michael lesz, valamint már a főszereplő-jelölt is megvan, méghozzá Ashton Kutcher személyében.
A Jobs című film azt mutatná be, hogyan lett egy hippiből a világ egyik legbefolyásosabb IT vezére. A főszereplővel személyével kapcsolatban azonban többekben kétségek merültek fel: Kutchert eddig ugyanis leginkább romantikus komédiákban láthattuk, ezért kérdéses, hogy az alakítása megfelelő lenne. Viszont sokak szerint kétségtelen, hogy hasonlít az elhunyt Apple vezérére. A forgatást májusban kezdenék, amikor Ashton éppen nem forgat a Két pasi meg egy kicsi című tévésorozatban.
Kommentek