Míg az első rész még egyfajta könnyed, tiniknek szóló regénynek tűnt, addig A kiválasztott már sokkal komolyabb témát, mondanivalót feldolgozó kötet lett. A regény témája a benne rejlő üzenetek ellenére ugyanolyan könnyen olvasható, mint a korábbi két mű.

Noha Katniss Everdeennek kétszer is sikerült kikerülnie az Éhezők Viadaláról, még nem tudja, hogy mi vár rá a jövőben, még mindig nincs biztonságban. A Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt, így Snow elnök is vadászik Katnissre, de a lány új otthonában sem érzi annyira jól magát. Forradalom készülődik, amelyben Katnissnek fontos szerepet szánnak: ő lenne a Fecsegőposzáta, a harc arca, aki arra buzdítja a népet, hogy végre ne hagyják magukat a zsarnoksággal szemben.

A még tizenéves, de a megpróbáltatások miatt már felnőtté vált lány végül elvállalja a „vezér” szerepét, azonban a forradalomban való részvételét feltételekhez köti. Katniss hinni akar az új eszmében, a jobb jövőben, de menet közben rá kell jönnie, hogy az új irányvonal vezetői sem feltétlen mentesek a vezetői hatalomvágytól. Ők sem feltétlen a népük, hanem saját jólétüket nézik. A szereplők továbbra is nagyon emberiek: haragszunk rájuk, aggódunk értük, drukkolunk nekik, átérezzük lelki tusájukat, miközben faljuk a betűket.

Suzanne Collins ebben a részben is remek fordulatokat tartogat az olvasói számára, az új karaktereket is tökéletesen dolgozta ki. Ennél a résznél lehet érezni, hogy Collins tudatosan, előre megtervezte az egész történetet, célja volt vele. Mindezt pedig el is éri. Az olvasó biztos, hogy nem feledi a művet miután becsukta a könyvet, vele lesz még egy ideig, többször visszatérnek majd a gondolataiba az olvasottak, a feldolgozandó információk.

A kiválasztott méltó befejezése a trilógiának, bár a vége nem feltétlen az, amit sokan várnának, de ezért mi kimondottan hálásak vagyunk. A végére pedig egy figyelmeztetés: akik hajlamosak az elérzékenyülésre, egy adag zsebkendőt mindig tartsanak maguk mellett olvasás közben.