Az Elemér-túrán játékok, feladatok segítéségével pillanthatnak be a királyi család életébe A Herceg Egérváry Elemér naplója című kötet alapján a látogatók, miközben bejárják a kastélyt a sörpincétől a zeneteremig. A túrák délelőtt 11 óra 10 perckor, illetve délután 13 óra 10 perckor indulnak, a programot elsősorban 5-12 éves gyermekeknek és szüleiknek ajánlják.
Elemér, a kékvérű egér alakját két évvel ezelőtt Faludi Ildikó muzeológus, illetve akkor 8 éves fia, Reményi Márton hívta életre; ők ketten írták meg a gazdagon illusztrált, nagy sikert arató könyvet is. A szakember közel egy évig kutatta, hogy mi minden játszódhatott le az 1870-es években a neves épület falai között, majd a legeseménydúsabb 1875-ös évet kiválasztva, kicsit a megelőző és az azt követő időszakból is csipegetve írta meg fiával, a társszerzővel a könyvet.
Forrás: MTI
Kommentek