Mi az árnyék? Mi a test? Ha a test csupán az árnyék létrehozására van jelen, mi a valóság? Lenyűgöző és egyszerre elgondolkodtató az amerikai táncegyüttes előadása: egy kislány, aki már nőnek érzi magát, rejtőzve rúzsozza az ajkait, veszélyes álomba menekül szülei szigora elől. Kizárja magát a gyerekkorából, miközben nem érti még a felnőttséget. Átalakul, megéli ennek a folyamatnak minden bizonytalanságát, kiszolgáltatottságát, egyediségét. Nincs senki hasonló, nincs senki, aki segítene – ez a kétségbeesett üzenet. A néző pedig, aki maga is volt kamasz, nem tudja kivonni magát ebből a folyamatból.

Elindul a kislány, és bizarr kutyafejével Alízként járja - Csodaország helyett - Árnyékországot, ahol most nem mézszárnyú vajaskenyér-pillangókkal, hanem kegyetlen cirkuszosokkal és cowboyokkal találkozik. Mindez sodorja magával a nézőt, magához vonzza teljesen ezzel szokatlan látványvilággal, ahol a tánc összefonódik az árnyjátékkal, a filmszerűen komponált képek ide-oda dülöngélő alakjai emberből állattá, majd újra emberré, később pedig tárgyakká alakulnak a fényjáték segítségével. A Shadowlandben minden megtörténik, ami egy táncszínházi előadásban, egy színházi előadásban megtörténhet, egyetlen szó elhangzása nélkül.

A történet – amelynek megírását a SpongyaBob című animációs sorozat alkotójára, Steven Banksre bízták – egyszerre szürreális és ismerős. Mindenki rémületes és vágyott álmai, mindenki félelmei és tapasztalatai, mindenki elrejtett szenvedélyei öltenek testet – húst és annak árnyékát. A valóság játszik, a játék válik egyetlen valósággá ebben a másfél órában.

A Pilobus Táncszínházat 1971-ben alapította három fiatal táncos: Moses Pendleton, aki eredetileg angol irodalmat tanult, Jonathan Wolken, aki fizikusnak készült és Steve Johnson. Hárman kezdtek kísérletezni azzal, milyen lehet egy felépülő, lebomló majd újjáépülő emberszobor, milyen „térhálók” létrehozására képes az emberi testek harmóniája. Így született az első „darab": a névadó Pilobolus, ami egy tehéntrágyán élő gombafajta nevét viselte. A Pilobolus népszerűségének elindulásában jelentős szerepet játszott Charles Reinhart, aki 1973-ban meghívta az együttest az Amerikai Táncfesztiválra, amelynek azóta is állandó résztvevői.

A történet nagyon egyszerű: egy kis utcácskában egy kis házikóban egy tinédzser lány aludni készül, elbúcsúzik szüleitől - kissé sértődötten, hiszen rajtakapták, hogy nézegeti magát a tükörben és kirúzsozta a száját – és aludni tér. Egyszer fölébred és megpillantja saját árnyékát a hálószoba fala mögött. Kíváncsian elindul felé, de a szoba fala megfordul, és csapdába ejti őt a másik oldalon. Nem tud kijutni az Árnyékországból, hiába igyekszik. Elmenekül három szakács elől, akik levesbe akarják főzni, egyedül marad a sivatagban, ahol egy óriási kéz kutyává változtatja. Kutyafejjel és embertesttel megy tovább, de senkihez nem hasonlít – vagy kinevetik, vagy kihasználják, de minden történet vége az, hogy elkergetik. Mígnem találkozik egy kentaurral, akinek emberi felsőtestével és lóalakú alsótestével érthető a lány furcsasága. A szerelem után már a kivezető út sincs olyan messze, jön lassan az igazi ébredés, a megmenekülés.

A Pilobolus táncshow-ja nem véletlenül tarol mindenhol Amerikától Európáig: megtalálja a mesét, az embert, az emberben élő állatot. Nagyon okosan egyensúlyoz humor és szégyen, bánat és katarzis között, miközben teljességgel egyik állapotba sem feledkezik bele.

A Shadowland úgy újszerű, hogy elemeire bontva nem tartogat meglepetést – összességében mégis valami egészen szokatlant mutat. Nem beszélve a vastaps utáni össztáncról, amiben a táncosok most a magyar nézőknek kedveskedtek, testükkel - és Brahms magyar táncaival - építették föl a Lánchidat, írták ki Budát és Pestet, játszottak hegedűn és brácsán, ízléses empátíával tisztelegve a vendéglátók előtt.

Pilobolus: Shadowland, február 28. Kongresszusi Központ

B.A.