Amit a The Human Body (Az emberi test) című kiállításon láthatunk, az a valóság: igazi emberi testek a tárlat részei, amelyeket egy különleges technikával, a plasztinációval preparáltak annak érdekében, hogy meg lehessen mutatni őket. Az eljárás lényege, hogy az emberi szöveteket alkotó sejteket folyékony szilikonnal töltik fel, így a szövetek megőrzik eredeti rugalmasságukat és állagukat. Ezáltal lehetőség nyílik a test minden egyes alkotóelemét – a csontokat, izmokat, idegeket, véredényeket és szerveket – valósághű állapotban bemutatni.
A tárlat célja, hogy bemutassa az emberi testet, szervezetet, számos tévhitet oszlasson el, illetve fontos információkat osszon meg a látogatókkal a szerveink működéséről. Amellett, hogy az érdeklődők megtekinthetik a kiállított testeket, külön brossúrákból számos érdekes, információt megtudhatnak a szervezet működéséről. A The Human Body 2008-ban már járt nálunk, akkor is siker aratott (akkor háromszázezren nézték meg), így várhatóan most is számos látogatója lesz a kiállításnak, amely anyaga az évek folyamán bővült is.
Nem kétségséges: így „kikészítve” megdöbbentő látványt nyújt az emberi test, főleg, ha elidőzünk egyik-másik előtt, hogy aprólékosan tanulmányozzuk. Az egész testeken kívül külön testrészeket is bemutatnak a szervezők. A 9 egységből álló tárlat utolsó részét gyermeket váró hölgyeknek nem biztos, hogy ajánljuk. Itt az emberió- magzati állapotokat mutatják be, szintén igazi magzatokon.
A kiállítás május 27-ig látható a Váci1 Üzletházban (az egykori Budapesti Értéktőzsde), a Vörösmarty térnél.
Kommentek