A mű 11 magyar filmrendező egy-egy rövidfilmjéből áll és a Berlinale rövidfilmes szekciójához kapcsolódva, versenyen kívül mutatták be. A Berlinale szervezői a vetítést pódiumbeszélgetéssel kapcsolták össze, hogy legyen alkalom - az esemény hivatalos ismertetője szerint – „az aktuális magyarországi válsághelyzet” áttekintésére Tarr Bélával és Fliegauf Bencével, az egyik alkotóval.

Tarr - aki a Torinói ló című filmjével 2011-ben elnyerte a Berlinale zsűrijének nagydíját - a vetítés előtt az alkotásról szólva hangsúlyozta: a Magyarország 2011 „nem film”, hanem „személyes reakciók antológiája” a 2011-es évről. Hozzátette: a költségvetés nélkül, nulla forintból született alkotások elkeseredés és bánat hatására készültek, hiszen amikor a rendezők hozzáláttak a munkához, a magyar filmiparban már másfél éve „senki sem tudott dolgozni”.

Ezt a helyzetet a Jeles András, Kocsis Ágnes, Török Ferenc, Szabó Simon, Mészáros Márta, Forgács Péter, Siroki László, Pálfi György, Fliegauf Bence, Salamon András és Jancsó Miklós kisfilmjeiből készült alkotásban talán Pálfi György 6 perces, Nincs film című munkája mutatta be a legnagyobb egyértelműséggel; a mű egy képzeletbeli film főcíméből és vége főcíméből áll. A filmben számos „híresség” szerepel, kaszkadőrként például Baradlay Richárd, aki Jókai A kőszívű ember fiai című regényéből ismert, és az alkotást olyan „partnerek” támogatták, mint a „Dolly Sound System”.

A rendezvényen - amelyen bő 150-200, többnyire fiatal érdeklődő volt jelen a Haus der Berliner Festspiele nagytermében - a vetítés után Tarr Béla egyebek között kifejtette: „vagy otthon ülünk és sírunk, vagy csinálunk valamit”. Az általa összeállított filmrendezői csoport tagjai - akik, mint mondta „a magyar film letéteményesei” - ez utóbbi mellett határoztak. Mindenki szabadon dönthetett, hogy miről forgat, a terveket nem kellett a munkát producerként összefogó, Tarr elé terjeszteni és a többi rendezőt sem kellett bevonni.

Fliegauf Bence hozzátette: Tarr „ellenállhatatlan kéréssel” fordult hozzá, hiszen „tényleg az van, hogyha az embert felhívja Béla, elmondja, hogy mit kell csinálni, akkor nincs más választás, csinálni kell”. Az úgynevezett omnibuszfilm - a közös témát feldolgozó, több rendező közös munkájaként megszülető film - műfajában kísérleteztek, azt próbálták ki, hogyan lehet úgy készíteni ilyen alkotást, hogy „nem tudja senki, mit csinál a másik”.

Tarr Béla hangsúlyozta: a Magyarország 2011 „nem politikai akciónak készült”, hanem művészeti alkotás, a művészet pedig egészen más nyelven beszél, mint a politika. „Az a legnagyobb tragédiája a művészetnek, amikor a politika fogságába esik” - fejtette ki, hozzátéve, hogy a legutóbbi magyar filmszemle is egyebek mellett azért volt „a legjobb hangulatú fesztivál a magyar fesztiválok történetében”, mert még „a környékén sem” voltak politikusok és üzletemberek.

A filmszemle - amelyet az ugyancsak Tarr vezetésével működő Magyar Filmművészek Szövetsége szervezett - a Berlinben bemutatott alkotáshoz hasonlóan azt mutatja meg, hogy a magyar film „erős, sokszínű, élő, és van méltósága”, hiszen pénz nélkül is képes műveket és olyan rendezvényeket létrehozni, amelyek összehozzák az alkotókat és a közönséget.

„A 2010 óta kialakult új filmfinanszírozási rendszer egyebek mellett azért nem megfelelő, mert tönkretette az önkormányzatiságot, és számos filmes műfajt a televízióba kényszerített. – tette hozzá Tarr Béla.

Forrás: MTI