Egy sajtótájékoztatónak és az újságírói munkának vannak írott és íratlan szabályai. Még egy sztárokkal teli filmfesztivál esetében is. Ezeket a szabályokat azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy sokan nem ismerik, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyják. Ezzel pedig okoznak néhány kellemetlen, bosszankodással töltött percet a kollégáknak – a Berlinale esetében úgy körülbelül 100-200-nak – az asztalnál ülő szerencsétlen művésznek és természetesen az olvasóknak is, hiszen a hülyeségeikkel az értelmes dolgoktól veszik el az időt, így kevésbé tartalmas anyagok születhetnek az eseményből tényleg anyagot írni kívánó újságírók tollából.

Hogy miről is beszélek? Nos, az első és legfontosabb: az újságíró NEM rajongó! Vagy ha a magánéletben az, akkor is, ha dolgozik ezt el kell felejtenie. Az esemény végén, ha van rá lehetőség, próbáljon meg odamenni a hőn szeretett személyhez, de ne egy olyan rendezvényen kezdjen bele a rajongói őrületekbe, amelyen több százan ülnek, kérdeznének, az idő viszont véges, körülbelül 30 perc, az asztalnál pedig hárman foglalnak helyet. Jelesül a film rendezője, női főszereplője és a férfi mellékszereplő.

A Vaslady sajtótájékoztatóján elsőnek egy osztrák kolléga döntött úgy, hogy neki ott és azonnal ki kell fejeznie azt, mennyire nagyra tartja Meryl Streepet. Amikor szót kapott, rögtön közölte: tulajdonképpen nincs kérdése, csak szeretne boldog Valentin-napot kívánni a művésznőnek, aki engedje meg, hogy átadja neki azt a csokor rózsát, amit hozott. (Ezután számos kérdéshez sikerült a tollforgatóknak hozzátenniük, hogy boldog Valentin-napot, hiszen nekik is ki kellett valahogy fejezniük, hogy kedves emberek…) Mire Meryl Streep kettőt szólhatott volna, osztrák fiatalemberünk már pattant is oda az asztalhoz, ment fel a pódiumra – a biztonságiak döbbenten álltak, és nem tudták mit csináljanak, ilyen még nem igazán fordult elő, meg hát a művésznő sem tiltakozott, igaz is, mit tudott volna egy ilyen helyzetben, fotósok és tévé kamerák előtt tenni? –, nyújtotta át a csokrot, majd hajolt két cuppanós pusziért is.

Nem irigylem Meryl Streepet, aki mindezt bűbájos mosollyal tűrte, és egy rossz szót nem szólt, sőt még megilletődöttnek is tűnt. A médiában dolgozó kollégák közül néhányan azonban már fortyogtak. Fiatal barátunkat rögtön egy másik követte a sorban, aki nagyon humorosnak érezte magát: amikor megkaparintotta a mikrofont viccesen megjegyezte „ő egy csekket tartogat a színésznő számára”. Ezen Meryl Streep jót nevetett és mutatta neki, hogy menjen oda hozzá… A vicces fiú már pattant is fel az emelvényre, hátha a számára is maradt még két puszi... Nem maradt. Amikor odaért az asztalhoz Meryl ránézett, mosolyogva megkérdezte, hogy „nos, hol a csekkem?", a férfi közölte, hogy ő maga lenne az és már hajolt is a puszijáért. Ám ekkor egy kedves, de határozott női kéz ért a mellkasához és tolta odébb, jelezvén. „bocs, Neked már nem...". Az ajándékozás terén a nap csúcspontját azonban orosz kollégáink jelentették, akik szintén monológban elmondták: ajándékot hoztak, szeretnék átadni, hiszen külön a színésznőnek készült, orosz specialitás. Kitalálják mi volt az? Elárulom, egy matrjóska baba, amelynek a fejére Meryl Streep arcmását festették. Merly Streep láthatóan örült az ajándéknak, nevetések közepette szétszedte a babát, amelyben másik kettő lapult: az egyiken a Vaslady arcmásával, a második pedig Az "Ördög Pradát visel"-ben Meryl által megformált karakterével. Elhangzott, hogy köszönöm, meg, hogy „ez fantasztikus, mennyire nem szokványos ajándék”, illetve egy „that’s insane’ is, amit mindenki úgy fordít, ahogy szeretne… Mi úgy értelmeztük, hogy ez őrületes. Annyit még elárulok: a színésznő azt is megjegyezte: „tetszik, hogy egy kicsit lefaragtak az orromból”.

Az ajándékokkal nem ér véget az ezt nem kéne egy sajtótájékoztatón kör. Sokan nem tudják - vagy nem akarják tudni – azt sem, hogy a sajtótájékoztató kérdésekre van, és nem arra, hogy azért kérjük el a mikrofont, hogy gratuláljunk, eláruljuk azt, hogy már óvódás korban is mennyire szerettük a mi kedvencünket, és hogy az ő filmjein nőttünk fel. Mit fog tudni erre mondani? Kedvesen mosolyog, elrebeg egy köszönömöt, és közben valószínűleg kényelmetlenül érzi magát, hiszen nem ezért van ott.

Másik dolog: a kérdés nem kellene, hogy hosszú körmondatokkal, saját véleménnyel teli beszéd legyen. (Más egy interjú, ahol csak kettesben vagyunk a színésszel. Ott azt kérdez a riporter, amit akar. Végül is a saját anyagát szúrja el azzal, ha többet magyaráz kérdésként, mint amennyi ideje szerencsétlen interjúalanynak van a válaszra.) A kérdés egy egyszerűen, lényegre törően megfogalmazott valami, amire gyorsan tud válaszolni a kérdezett, szerencsés esetben még értelmesen is – Meryl Streepnél senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy meg tudja tenni –, ráadásul egy jól megfogalmazott, tömör kérdés esetén szinte száz százalékig biztosak lehetünk abban, hogy  nem felejti el a kérdés elejét a művész.

Idézet egy román kolléganőtől: „A maszk, amelyet az időskori Thatcher megformáláshoz készítettek fantasztikus volt. Az elején nem is ismertem fel önt, vártam, hogy mikor jelenik meg a színen Meryl Streep. Ön annyira szép, és jól néz ki, hogy akár még a fiatal Margaretet is eljátszhatta volna…” Itt Meryl Streep nevetve közbeszólt: „Szeretem Romániát”, a kérdező pedig nyugodtan folytatta cirkalmas kérdését.

Egy másik hölgy, miután elhangzott a kérdése, azért hozzátette: „Mindemellett pedig nagyon szeretlek, imádom a munkádat, köszönöm Neked…”

Az, hogy tartsuk be, amit a moderátor kér, szintén másik dolog. Emberünk elmondja: kérem első körben a filmről kérdezzenek, majd később elmehetünk más irányba is. Kérjük az első kérdést, ami el is hangzik: „Ennyi idő után még mindig izgul, amikor –egy-egy díjkiosztón az eredményhirdetésre várnak?” Hát most mit mondjak? Köszönjük, hogy megértette a kérést, és annak megfelelően viselkedett.

Másik ilyen, amikor elhangzik, „kérjük, egy ember egy kérdést tegyen fel”. Ekkor a következő jó képességű feláll, és úgy kezdi: két kérdésem van, az egyik Miss Streephez szól, a másik a film rendezőjéhez…

És, hogy mit tanultunk ebből a sajtótájékoztatóból? A színészeknek nagy türelemre van szükségük, és hogy megértjük azokat a sztárokat, akik néha elküldenek egy-egy újságírót melegebb éghajlatra. Meryl Streep remekül kezelte a helyzetet, profin válaszolgatott minden kérdésre, igyekezett a lehető legjobbat kihozni a helyzetből.