"Érzékeny téma ez, amely megoldásra vár" - mondta Mécs Mónika producer a film mai sajtótájékoztatóján. Mindezek mellett optimizmusának is hangot adott, mert szerinte az a tény, hogy a közigazgatási és igazságügyi tárca, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is a produkció mellé állt, mutatja, hogy a romakérdés kormányzati szinten is fontos. A Csak a szél egy négytagú roma család egy - végül tragédiába torkolló - napjáról szól, amelyet a négy évvel ezelőtt kezdődött romagyilkosságok ihlettek, de nem konkrétan ezt mesélik el, hanem a félelmet mutatják be, amelyben sok család él. A főbb szerepekben amatőr színészeket láthatunk majd, de ők sem saját életüket alakítják, sorsuk is fiktív történetek összessége.
A másik producer Muhi András, aki Fliegauf Benedek eddigi valamennyi filmjében közreműködött, óriási megtiszteltetésnek tartja a berlini részvételt, amely szerinte a szakma egyik csúcsát jelenti. "Isten tenyerén ülünk" - fogalmazott a szakember, aki szerint a kézi kamerával készült film végre azt a vonalat erősíti, amely jobban jelen van a valóságban.
Az Európa Tanács filmtámogatási alapjának magyarországi vezetője, Bereczki Csaba elmondta, az Eurimage - mind bizottsági, mind pedig plenáris szinten - egyhangú szavazással döntött Fliegauf Benedek művének támogatásról, ami igen ritkán fordul elő. Bereczki külön értékelte a magyar állam gesztusát, amely egy európai problémát boncolgató film mellé állt.
Az alkotók közül sokan elkísérik a filmet Berlinbe, a tervek szerint 20-25 stábtag utazik a német fővárosba. Köztük lesz a három főszereplő, Toldi Katalin, Lendvai Gyöngyi és Sárkány Lajos is. Fliegauf Benedek jelenleg is Berlinben van, ahol az utolsó simításokat végzi a filmen. A magyarországi forgalmazóról a berlini bemutató után döntenek majd.
Kommentek