A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett XXX. Magyar Sajtófotó Pályázatára 307 szerző pályázott sikeresen 8848 képpel. A 2012. január 6-án zárult nyílt pályázatra 13 kategóriában lehetett olyan fényképeket beküldeni, melyek a tavalyi év során, azaz 2011. január 1. és december 31. között készültek. A társadalomábrázolás dokumentarista fotográfia kategóriába azonban olyan pályaműveket is beadhattak az indulók, melyek több éven keresztül készültek.
A legtöbb felvétel a Természet és tudomány egyedi kategóriába érkezett, ebben a szekcióban 688 db fotót indítottak a versenyzők.
A pályázat zsűrijének elnöke Tony Hicks, az AP európai és afrikai fotószerkesztője volt, külföldi tagként Marián Pauer fotótörténész, a Pozsonyi jogi egyetem média karának tanszékvezetője, és Radu Sigheti, a Reuters romániai vezető fotóriportere kapott meghívást. Magyar tagként Szalmás Péter, a Népszava képszerkesztője, valamint Virágvölgyi István, az MTI Fotószerkesztőségének vezetője zsűrizte a képeket.
A győztes fotók itt láthatók, de valamennyi kép elérhető a Magyar Sajtófotó Portálon.
[caption id="attachment_16763" align="aligncenter" width="717" caption="Hajdú D. András: A West Balkán tragédia (MÚOSZ Nagydíj)"][/caption]
[caption id="attachment_16787" align="aligncenter" width="717" caption="Reviczky Zsolt: Ásó, kapa, Big Ben... (Bulvár, humor (egyedi vagy sorozat) I. hely)"][/caption]
[caption id="attachment_16785" align="aligncenter" width="717" caption="Kecskeméti Dávid: André Kertész retrospektív (Mûvészet (egyedi) kategória I. hely)"][/caption]
[caption id="attachment_16782" align="aligncenter" width="717" caption="Csudai Sándor: Innen szép felállni (Sport (egyedi) kategória I. hely)"][/caption]
[caption id="attachment_16780" align="aligncenter" width="717" caption="Pályi Zsófia: Illegális aranyásók (Természet és tudomány (sorozat) kategória I. hely)"][/caption]
[caption id="attachment_16778" align="aligncenter" width="717" caption="Süveg Áron: Töltés (Természet és tudomány (egyedi) kategória I. hely)"][/caption]
[caption id="attachment_16776" align="aligncenter" width="717" caption="Kallos Bea: Laci bácsi (Emberábrázolás-portré (sorozat) kategória I. hely)"][/caption]
[caption id="attachment_16775" align="aligncenter" width="717" caption="Komka Péter: Szemben (Emberábrázolás-portré (egyedi) kategória I. hely)"][/caption]
[caption id="attachment_16771" align="aligncenter" width="717" caption="Szigetváry Zsolt: Büntetés (Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) kategória I. hely)"][/caption]
[caption id="attachment_16770" align="aligncenter" width="717" caption="Hatlaczki Balázs: Hajléktalan fürdő (Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategória I. hely)"][/caption]
[caption id="attachment_16769" align="aligncenter" width="717" caption="Sopronyi Gyula: Libya (Képriport (sorozat) kategória I. hely)"][/caption]
[caption id="attachment_16766" align="aligncenter" width="717" caption="Hajdú D. András: Elég volt! (Hír-eseményfotó (egyedi) kategória I. hely)"][/caption]
[caption id="attachment_16765" align="aligncenter" width="537" caption="Beliczay László: Felmentõ ítélet (Escher Károly különdíj a legjobb hírképért)"][/caption]
[caption id="attachment_16764" align="aligncenter" width="717" caption="Hajdú D. András: A nagybányai Bejrút (André Kertész Nagydíj)"][/caption]
Kommentek