A harminc kísérleti szerkezet használatával játszva, szórakozva ismerkedhetünk a természettudományok, ezen belül is leginkább a fizika varázslatos világával. A látványos elemek között fellelhető a ferrofluid, vagyis a nanoméretű vasszemcséket tartalmazó folyadék, ami áram hatására kúpot formál. De kipróbálható a légörvényágyú is, ami a csövében lévő levegőből örvénygyűrűt képez. Ezzel akár az asztalon lévő műanyag poharakat is leboríthatjuk, ám ha nem vagyunk pontosak, a céltábla bolyhain ellenőrizhetjük, merre lőttünk. A masinák közül a legizgalmasabb talán a Bermuda-henger, amely a sokunk által rejtélyesnek vélt Bermuda-háromszög titkáról rántja le a leplet. Dr. Sánta Imre, az interaktív tárlatot létrehozó alapítvány kuratóriumi elnöke röviden összefoglalta, mi is történik ilyenkor a víz alatt: a vulkáni tevékenység által felszabadult gázok buborékok formájában törnek a víz felszínére. Ezáltal "könnyebb lesz a víz", vagyis megváltozik sűrűsége, ami már nem tartja fenn a hajókat. Kissé illúziórombolónak tűnhet, de ilyen egyszerű a magyarázat erre a több évtizedes talányra.
A felsoroltakon túl megismerkedhetünk a Föld, a Hold és a Mars gravitációjával, a zenészek által is használt hangeffektekkel, valamint dallamot csiholhatunk az 1 millió volt feszültségű Tesla-transzformátor villámaiból. De ezek csak töredékei a Látogatóközpontban felállított számos érdekességnek.
Mester Zoltán, a Zsolnay Negyed sajtóreferense elárulta, hogy a szervezők már idén tervbe vették nagyobb rendezvények lebonyolítását is, amilyen például a gyereknap, ám a kicsiket rövidesen állandó foglalkozások is várják majd. A látogatók ismeretének bővítése és az érdeklődés fenntartása érdekében a kiállított elemeket idővel szeretnék újabb darabokkal bővíteni.
Az újonnan nyíló játszóház megvalósítása Janszky József akadémikusnak és Sebestyén Zoltán fizikatanárnak köszönhető, akik 2007-ben létrehozták a Csodák Pécsi Palotája Alapítványt. A szakmai háttérként szolgáló kuratóriumot a fizika jeles képviselői adják, akik kulcsfontosságú szerepet töltöttek be a kísérleti elemek kivitelezésében is. Később, a 2008-ban elnyert pályázatot követően a Látogatóközpont és Labor kialakítása már szerepelt a Zsolnay Kulturális Negyed rekonstrukciójának tervezésében. A Csodák Pécsi Palotája végül a hajdani Zsolnay-gyár régi, nagyfeszültségű porcelánszigetelőket tesztelő laboratóriuma helyén épült fel, ahol a szakemberek 2011 végére elkészítették a most kiállításra került szerkezeteket.
Az eredeti Csodák Palotájának története pedig egészen a legendás hírű fizikatanár, Öveges József munkásságáig nyúlik vissza. Öveges professzor egy olyan intézményről álmodott, ahol a látogatók „megérinthetik a tudományt”, amelyet „csodák palotájaként” emlegetett. Halála után az ő ötlete nyomán indították el Budapesten a Csodák Palotája Interaktív Tudományos Játszóházat 1993-ban. Az elképzelés népszerűsége máig töretlen, amit mi sem bizonyít jobban, mint a sorra nyíló kisebb-nagyobb kiállítóterek Debrecenben, Egerben, Szombathelyen, Győrben, Szegeden és most már szerencsére Pécsett is.
Kommentek