Kultography

Hívők tiltakoznak a Jézusról szóló színdarab ellen

Hívők tiltakoznak a Jézusról szóló színdarab ellen

Kultography írása itt: - 2012-01-24 15:25

Folyamatosan hívők tüntetnek a Franco Parenti színháznál, ahol katolikus szervezetek, a milánói egyházmegye és a Vatikán tiltakozása ellenére is megtartják a Sul concetto del volto nel Figlio di Dio (Az arc fogalma Isten fiában) című előadás premierjét. Az egyház képviselői attól félnek, hogy az előadás megsérti a milánói hívők érzékenységét.

Andree Ruth Shammah színházigazgató azonban hangsúlyozta, az előadásnak nem célja, hogy bárkit is megbántson, így a vallásos embereket sem sérti a darab. Az igazgató olyan pletykákat is megcáfolt, miszerint a műben fekáliával dobálják Jézus arcát. Az ötvenéves Romeo Castellucci által írt és rendezett darab díszlete a 15. századi itáliai művész, Antonello da Messina festette Jézus-arcot ábrázolja. Ezt a színpadon gyerekszereplők dobálják - jelképes bombákkal.

A darabot 2010-ben a RomaEuropa Festival műsorán láthatta először a közönség. A bemutatóra akkor bármiféle tiltakozás nélkül kerülhetett sor. A franciaországi előadást azonban hasonló tiltakozás övezte, mint a mostani milánói premiert.

A rendező a színház oldalán magyarázta el darabja üzenetét. Castellucci hangoztatta: "Félreértés történt, színművem mélyen keresztény, a negyedik parancsolat ihlette".

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása