Március 16-tól 26-ig újra tavaszünnep lesz Budapesten: 11 nap alatt 48 program várja a Budapesti Tavaszi Fesztivál új és régi vendégeit.
A fesztivál nyitánya a tavalyi Liszt évforduló után egy újabb születésnap jegyében telik. A szervezők Lajtha László születésének 120. évfordulója alkalmából a méltatlanul elfeledett zeneszerző filmzenéjének szvit átiratával kedveskednek a nyitókoncertre érkezőknek. A Magyar Rádió Szimfonikusainak előadása összefonódik a Hortobágy című film részleteivel, így az este nem csak zenei, de filmtörténeti különlegességnek is ígérkezik.
Ahogy azt az eddigi években megszokhattuk, idén is világsztárok adják át egymásnak a színpadot. Vitézy Zsófia fesztiváligazgató fontosnak tartotta, hogy a tavalyinál szűkösebb költségvetés ne a művészeti produkciók színvonalán látszódjon, így a tavaszünnep néhány nappal rövidebb lesz ugyan, de sokszínűségéből nem veszít.
A már említett évfordulóhoz kapcsolódva egy-egy Lajtha-művet tűz műsorára az Erdődy Kamarazenekar és a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus. A színpadra idén is visszatérő hegedűs zseni, Maxim Vengerov a török ÖzcanUlucan társaságában ad koncertet. Műsorukon két csodálatos kettősverseny, Bach és Mozart remekművei szerepelnek majd.
Az itáliai barokk legendás mesterei – az I Musici di Roma zenészei – Vivaldi-concertókkal térnek vissza Budapestre. A koncert egyik különlegessége, hogy Vivaldi örökzöld hegedűversenyeiben, a Négy évszakban egy ifjú francia fuvolaművésznő, MagaliMosnier játssza a szólókat.
Világhírű flamencotáncos, Israel Galván lesz a fesztivál táncprogramjainak első és egyik legjelentősebb fellépője. Aranykor című produkcióját 2005-ben az év táncelőadásának választották. A balettre kíváncsi közönség a nagyzenekari koncertek között is találhat kedvére való programot. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Bartók Béla születésnapjára időzített koncertjén A fából faragott királyfi és Sztravinszkij idehaza kevéssé ismert Orfeusz-balettje ugyanis nemcsak hallható, hanem látható is lesz – az új koreográfiát Juronics Tamás készíti és a Szegedi Kortárs Balett mutatja be.
A zongora új generációjának további képviselőivel szólóesteken találkozhatunk. Koncertet ad a varázslatos személyiségű, páratlan technikájú román zongoraművésznő, Mihaela Ursuleasa, valamint a bicentenáriumi Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny magyar díjazottja, Balázs János.
Valószínűleg a fesztivál legjobban várt programjának szereplőjeként egy sorozatgyilkosról szóló, ária- és zenekari betétekkel tarkított darabbal érkezik a fesztiválra a világsztár, John Malkovich. A 2009-ben Bécsben bemutatott Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai európai, észak- és dél-amerikai koncerttermek és fesztiválok után tavasszal végre Budapesten is látható lesz.
A szervezők a könnyebb zenei műfajok rajongóira is gondoltak, így az 1920-30-as évek európai városainak zenés kávéházait idézi meg a Música, Musique, Musik című előadás. A produkció rendezője Pelsőczy Réka, a dalokat a Katona József Színház művészei keltik életre. Akik pedig a modern jazz nagy alakjaitól várják a felüdülést, váltsanak jegyet Gary Burton és Chick Corea duójára, vagy Szakcsi Lakatos Béla jazzt és világzenét egyesítő koncertjére.
Azért, hogy valamennyi budapesti polgár magáénak érezhesse a fesztivált, sok-sok kórus veszi nyakába a várost, hogy az utcákat járva dalra fakasszák az egész várost, egyfajta művészeti flashmob akcióként.
Természetesen a koncerttermekből sem hiányozhat az énekszó, erről az egyik legismertebb és legrégebbi fiúkórus, a Wiener Sängerknaben gondoskodik. Szigorú szabályok, kemény munkarend és kék matrózruha jellemzik a fiúkat, akik a magyar közönségnek a klasszikus-romantikus muzsikán kívül Duna menti népek dalaival is kedveskednek majd.
Idén is lesz Nemzetközi Színházi Fesztivál, amely színes előadásokkal várja a közönséget. Az idei év két kiváló előadást is tartogat, egyrészt a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színházának Farsang című darabját, amelyben feltűnik az az Ofelia Popil, akit három évvel ezelőtt már szívébe zárt a magyar közönség, akkor még Wedekind Lulujának címszerepében. Másrészt itt lesz Camille Boitel táncos-cirkuszos fizikai színháza a L'immédiat. A színházi fesztivált szervező Nemzeti Színház is új bemutatóval készül, a társulat fiatal színészei Shakespeare Hamletjével várják a nagyérdeműt.
Végül mindenképp fontos megemlíteni a Tavaszi Vásárt, amelyre március 16. és április 9. között kerül sor a Vörösmarty téren. A hagyományos népművészeti kirakodóvásár mellett a modern irányzatok is képviseltetik majd magukat, ebben a WAMP lesz a fő partner. A vásár ezúttal nem csak a termékekről szól majd, a szervezők szeretnék megismertetni a mesterségeket és a mestereket is.
További izgalmas programajánlatok és részletes műsor a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos honlapján találhatók.
Kommentek