Csengey Dénes 1953. január 24-én, Szekszárdon született, író, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, 1990-től országgyűlési képviselője volt. Fiatalon, 38 esztendős korában hunyt el Budapesten.
A névválasztással kapcsolatban Tell Edit alpolgármester elmondta, hogy Csengey Dénes azok közé az emberek közé tartozott, akiket a tiszta, elvi, már-már naivságba hajló politizálás jellemzett. Nemzeti érdekek határozták meg gondolkodását, tetteit. Fiatalos lendületével, munkabírásával, elkötelezettségével örökérvényű példát adott politikusoknak, íróknak egyaránt.
A művelődési központ a jövőben tehát Csengey Dénes Kulturális Központ néven működik tovább. Az új elnevezésben a „kulturális” szó tartalmi okokra vezethető vissza. Hefner Erika, a művelődési központot működtető Paksi Közművelődési Kft. ügyvezetője elmondta, hogy ezt a szót azért tartják fontosnak, mert az a tevékenység, amely az intézmény falain belül folyik, messze túlnő a művelődésen.
Kommentek