Kultography

Kiállítás a családokért

Kiállítás a családokért

Kultography írása itt: - 2012-01-18 11:15

A Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete és a Budapesti Rendőr-főkapitányság által útnak indított program a fiatalok és a családok életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén. Hét témakört dolgoz fel, éles ellentétbe állítva ugyanazon témák fény- és árnyoldalait. Ez a kiállítás egy hatalmas sikoly, nem simogat, hanem felráz, nem udvarias, hanem kiált ott, ahol a legtöbben némák, építeni akar azokon a pontokon, ahol a fiatalok életében legnagyobb a rombolás.

A Kontrasztkiállítást a Kisvárdai Református Ifjúság hívta életre, 2010-ben. Kisvárda után a kiállítást Debrecenben és Nyíregyházán rendezték meg. A három helyszínen több mint 40 ezren látták a tárlatot, amely mondanivalója, egyedisége, a fiatalokat megfogó stílusa miatt pillanatok alatt országos hírnévre tett szert.

„A Kontrasztkiállítás ereje abban van, hogy ezt a tárlatot nem megnézi, hanem átéli az ember. Minden, ami odabent körülveszi, csak díszlet és a látogató az első néhány perc után rádöbben: az igazi kiállítás bennem történik! A labirintus szobáin végighaladva a saját múltjával, örömeivel és fájdalmaival, bűneivel és erényeivel halad szemben a látogató, s közben a szív legmélyén elkezdődik egy harc. Szembesítés? Az! Boldog ember, aki nem csak önmagával, múltjával és jelenével, hanem Istennel és Őbenne a jövőjével is találkozik” – mondta Százvai László, református lelkipásztor, a Kontrasztkiállítás megálmodója.

Mivel a Kontrasztkiállítás elsősorban a 16-30 éves korosztályhoz szól, ezért a szervezők a multimédia nyelvét választották kommunikációs csatornaként. Projektorok, plazma-televíziók, fotók, tablók, hang- és fényhatások, autó-szimulátor és „részegszemüveg” segítségével, a döbbenet erejével hat a résztvevők minden érzékszervére. A kiállítás labirintusként kalauzol végig a 8 szobán, amelyek mindegyike egy-egy aktuális, a fiatalokat érintő társadalmi problémát dolgoz fel. A tárlat foglalkozik a többek között a párkapcsolatok, a családi kapcsolatok, az abortusz, a szenvedélybetegségek, az öngyilkosság, a hazaszeretet és a globális pénzhatalom kérdéskörével.  Az utolsó szoba az ún. „csend szoba”, ahol lehetőség van a látottak feldolgozására, átgondolására, amit igény szerint lelkipásztorok, pszichológusok, családgondozók segítenek.

A Kontrasztkiállítás egyik alapelve, hogy a tárlat megtekintését felkészítő és lezáró előadások kísérjék. A szervezők arra törekszenek, hogy a kiállítás megtekintése előtt és után az iskolák pedagógusai és diákjai egyaránt részt vehessenek egy-egy a kiállítás témáit feldolgozó előadáson. Az eddigi tapasztalatok alapján a kiállítás számtalan beszélgetést indít el, és megtekintése ugródeszka lehet egy-egy osztályfőnöki órán, vagy személyes konzultáción.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása