A Weisz Fanni siket fotómodell főszereplésével készülő Csend koncert alapötletét az Oscar-díjas Rófusz Ferenc, Éry Balázs és Horváth Péter író-rendező elképzelései alapján, Bóbis László koreográfus, Papp Luca grafikus és Horváth András operatőr fejleszti koncertszerű komplex előadássá. Éry Balázs zongoraművész szcenírozott, színházi koncertjén egyetlen hangszer szól. A zongora, a ritmus a "tánczenekar" instrumentumaiból - taps, szájdob, lábdobogás - és egyéb zajkeltő hangforrásokból épül. A Balog Péter tervezte Varázs-zongora színes billentyűi pedig nemcsak zenei hangokat keltenek életre, hanem mozgó színeket, formákat, eltáncolt történeteket vetítenek a színpadra.
„A Csend az a közeg, amelyben minden egyes hangnak, árnyalatnak jelentősége van, legyen az zaj, beszéd, vagy a hang legkifinomultabb megjelenési formája: a Zene. A belső Csend pedig a hangok megértésének, befogadásának feltétele. Távolabbról: a nyitottság, az önzetlenség, az embert körülvevő világot jobbító minden szándék megbecsülése.” – nyilatkozta Éry Balázs.
Az alapgondolat szerint a Lány és a Fiú az életet elborító zaj ellenére képes meghallani a csendet és az abból születő zenei harmóniát. A Zajboszorka azonban mindent megtesz, hogy ezt a képességüket elveszítsék, a Holdra száműzi őket, együtt a Zongoristával. A magára hagyott többség azonban nem élhet teljes, harmonikus életet a zene nélkül. Az Angyal visszasegíti a hősöket a Földre - részletezték az alkotók.
Az előadás megpróbál egyszerre több nyelven beszélni. Ha valaki az egyiket nem érti, a másik nyelv segít neki. A koncert dramaturgiája különböző művészeti ágakat kapcsol össze: a csend és a muzsika mellett a verbalitás, a mimika, a tánc, a képzőművészet, a film és a számítástechnika nyelve éppúgy szerepet kap az estben, mint a siketek jelbeszéde.
Az előadás célja a többségi társadalom szemléletének formálása. Az alkotók a belső hallásra támaszkodva hívják életre a koncert dramaturgiai folyamatát. A közösségi színtér tagjai és pártolói a kommunikációs akadály-mentesítés filozófiája mentén olyan élményben részesülhetnek, amely megtanít a másság elfogadására, hátrányos helyzetű társaink megértésére és az együttélésre.
Forrás: MTI/Kultography
Kommentek