Kultography

Meseoperával lepi meg a gyerekeket a Bárka Színház

Meseoperával lepi meg a gyerekeket a Bárka Színház

Kultography írása itt: - 2011-12-16 12:09

Klárika, Lenke és Andika, a három párka rendületlenül fonja, sodorja és vágja az emberi és isteni lét fonalát. Kedvesek, aranyosak és bájosak, azonban van egy rossz tulajdonságuk is: szeretik összegubancolni a szálakat… Így történhet meg, hogy egy idős pásztorasszonyból fiatal, virágzó szépségű lány lesz, akibe maga a főisten, Zeusz Zoli bácsi is beleszeret! És ez még csak a kezdet…

Göttinger Pál rendezésében Seress Zoltán, Szorcsik Kriszta, Varjú Olga, Varga Anikó, Spolarics Andrea, Szabó Emília, Kardos Róbert, Derzsi György, Ilyés Róbert, Gados Béla, Kálid Artúr szerepel.

"Úgy gondoltuk, hogy a meseopera a legjobb választás a gyerekek színházba vonzására. Sajnos elég költséges és komplikált műfaj, de szerencsére a Bárkán kaptunk annyi bizalmat, hogy próbát tehessünk ezzel az egésszel - igényes, de szórakoztató, a gyerekek fantáziáját igénybe vevő, nekik mindenféle megjegyezhető, később idézhető dallamot felajánló zenét készítsünk - fogalmaz Göttinger Pál. "A témát a görög/római mitológiából vesszük. Nem is annyira a tanító/nevelő szándékot tartottuk szem előtt, nem gondoltuk, hogy az előadásnak át kéne vennie a rendhagyó irodalomtörténet-óra szerepét, inkább azért örültünk meg ennek a találatnak, mert e mitologikus szereplők jellemvonásainak megértése, az egyes (esetlegesen kreált) szituációkban való viselkedésük, reakciójuk ábrázolása olyan ismeretekkel ruházza föl a fiatal nézőt, aminek bármikor hasznát veheti később - az esszenciális téma nagyon is alkalmas erre. Jól látszik, ki szerelmes, ki öntelt, ki irigy, ki odaadó, ki ostoba - és aztán mi történik vele, merre változik."

A darabról még többet a Bárka Színház oldalán tudhatsz meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása