Kultography

Magyar jászol a római Pantheonban

Magyar jászol a római Pantheonban

Kultography írása itt: - 2011-12-09 10:26

December 2-tól Vízkeresztig lesz látható a hagyományosan évenként megrendezendő nemzetközi jászol kiállítás a Nápoly melletti olasz kisvárosban, Giffoniban. Magyarországról a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) kapott meghívást az eseményre, melyet Monsignore Don Antonio Tedesco vatikáni bíboros úr személyesen adott át Igyártó Gabriellának, a NESZ ügyvezető igazgatójának.

A NESZ évek óta rendezője a Budai Várban a magyar kézművesség nagy seregszemléjének, a Mesterségek Ünnepének, továbbá az ő nevéhez fűződik a Vörösmarty téri Karácsonyi vásár is, amely az elmúlt években Európa vezető - vásárlással egybekötött - adventi kiállítása volt, és idén már meg is nyitotta kapuit a látogatók előtt.

A vatikáni bíboros figyelmét a magyar népművészeti alkotások iránt a Néprajzi Múzeumban a Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által rendezett Élő népművészet című kiállítás keltette fel. Monsignore Don Antonio Tedesco arra kérte a szövetséget, hogy Magyarország díszvendégként vegyen részt a XVI. Nemzetközi Betlehemi jászol kiállításon a természetes anyagokból, hagyományosan, kézzel készített jászlakkal. Az olasz látogatók a legjelesebb magyar alkotók mintegy 50 alkotását ismerhetik meg egy XIV.századi kolostor falai között. Kiemelt figyelmet kapott az Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnázium diákjai és tanárai által készített hordozható jászol, mely a római Zarándokközpontban lesz látható.

December 4-dikén állították föl Róma híres templomában, a Pantheonban Kiss István egri fafaragó járom-keretbe foglalt betlehemi jászol-alkotását, Monsinore Don Antonio Tedesco vatikáni bíboros, valamint Magyarország római, illetőleg a Szentszékhez kirendelt nagykövetei jelenlétében.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása