Kissé rossz szájízzel tettem le a könyvet, pedig az utca esti fényében sétálgató szerelmes pár sziluettjét ábrázoló borító láttán többre számítottam. A hátoldalon található rövidke ismertető pedig annyira felcsigázott, hogy már alig vártam, hogy belemerüljek a történetbe. De a mélyülés helyett végül csupán felszíni lubickolás lett.

Helyszín: Oroszország, idő: napjainkban. Adott egy harmincas éveiben járó fiatalember, Nyikolaj, aki a csecsen háborúból hazatérve gyári munkásnak áll, azonban régóta dédelgetett vágya, hogy festőművész váljék belőle. Amikor szabadságot vesz ki, rádöbben, többé már nem tudna visszatérni a munkahelyére. Szakítva eddigi életvitelével, belekóstol a művészek kötöttségektől mentes világába. Egy napon megpillant egy nőt a boltban, aki iránt erős vonzalom támad benne. Mindenáron meg akarja ismerni, de a sors – vagyis az író - úgy akarja, hogy csak a könyv végén tudjuk meg a hölgy kilétét. Eközben bonyolódnak az események, Nyikolaj lassan átértékeli magában a szülőföldhöz, a rokonokhoz, a szerelemhez és a valláshoz fűződő viszonyát.

Önmagában a történet aktuális, hiszen sokan egyensúlyozunk az önmegvalósítás és a mindennapi létfenntartás szűk kis mezsgyéjén. Sok szempontból boncolgathatnánk ezt a témát. Meddig tudjuk háttérbe szorítani az „én” világát? Van-e értelme kockáztatni a munkahelyet a szellemi szabadság miatt egy anyagias világban? De hiába a komoly témaválasztás, valahogy nem tudtam azonosulni egyik szereplővel sem. A számos, néha csapongó jellemábrázolás és leírás sem hozta közelebb hozzám Nyikolajt. Sőt! Csupán egy felszínes, céltalan és érzelmileg ingatag embert ismertem meg benne. De ami a legrosszabb, ez a könyv egészére is igaz. A megannyi visszacsatolás és belső monológ többször is döcögőssé tette a folyamatos olvasást. Az író a fontosnak gondolt szituációkat tényszerűen ábrázolta, viszont egyes kevésbé lényeges jelenetről részletesen beszámolt. A végére aztán teljesen elmosódtak a körvonalak, így a könyv emlékeimben csak egy színes paca maradt.