Kultography

Adománygyűjtés és ingyenes programok a 10 éves a Nemzeti Táncszínházban

Adománygyűjtés és ingyenes programok a 10 éves a Nemzeti Táncszínházban

Kultography írása itt: - 2011-12-01 08:29

A nyitás utáni első premiert a Pécsi Balett tartotta a színházban, ekkor az Első Pozícióban/A legenda tovább él… című produkciót láthatta a közönség. Az elmúlt tíz évben több mint száz premierre válthattak jegyet a táncot kedvelők a Budai Várban található intézménybe.

Török Jolán a Nemzeti Táncszínház igazgatója már kezdetben eldöntötte: szeretné, ha a színház működése túlmutatna a puszta szórakoztatáson. A cél többek között az volt, hogy otthont adjanak a profi táncegyütteseknek és minőségi programokat kínáljanak, illetve a művészeti tevékenységen túl a fiatalok művészeti nevelésre is energiát kívántak fordítani. Ezért a műsor összeállításánál az intézményben mindig figyelmet fordítottak arra, hogy a felnőtt darabok mellett gyermek- és ifjúsági előadások is szép számban repertoáron legyenek. "Büszke vagyok arra, hogy aki a Nemzeti Táncszínház bármely előadására jegyet vált, az biztos lehet abban, hogy minőséget kap. Ez most így van, és a múltban is így volt. Ugyanezeket a szempontokat tartottuk szem előtt a december elsején induló 10 napos születésnapi programsorozatunk esetében is" – mondta Török Jolán.

A 10 év – 10 Nap elnevezésű ingyenes eseménysorozat már az indulás előtt egy héttel óriási sikernek örvendett. A december 3-ai táncórákra, amelyeket a színházban fellépő művészek tartanak, a hét elején már alig akadt egy-két szabad hely, a december 9-ei kulisszajárásra is csak korlátozott számban vannak még helyek.

A december 10-ig tartó programok között található pódiumbeszélgetés (Marozsán Erikával és Bozsik Yvette-tel), képzőművészeti- és fotókiállítás, táncos filmtörténet 10 táncoló sztárról, valamint egész napos táncfilmvetítés. Az tíz nap fontos része a színház életében eddig egyedülálló, nagyszabású kezdeményezés, amelyen 10 nap alatt 10 szervezet részére gyűjtenek adományokat. Ehhez különböző szervezeteket, alapítványokat választottak ki. Van köztük anyaotthon, hajléktalanokat segítő alapítvány, gyerekkórház, magányos időseket, nagycsaládokat támogató szervezet, valamint állatmenhely is.

Az akció már a december elsejei indulás előtt sikeresnek ígérkezik, több cég jelezte, hogy részt venne az adományozásban. A Procter&Gamble is csatlakozott a kezdeményezéshez. Összesen több, mint 13 millió forint értékben adományoznak Ariel és Tide mosószereket, Pampers pelenkákat és tisztítókendőket, valamint Pantene hajápoló termékeket a rászorulóknak. A szervezetek által leadott adománylistán a tisztító- és mosószerek mellett szerepel többek között gyerekjáték és gyerekruha is. A kicsiknek könyvet a szintén tízéves Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat ajánlott fel. A felnőtteket a Magvető és az Athenaeum Kiadó látja el olvasnivalóval. "Válság idején kevesebb jut könyvekre, jótékonykodásra, mi mégis azt gondoljuk, hogy a segítség és adományozás ebben az időszakban is nagyon fontos. Hisszük, hogy az olvasás átsegít a nehéz időszakokon és segít az igazi értékek megtalálásában. Könyveket adunk, a könyveken keresztül pedig élményeket" - nyilatkozta Péczely Dóra, a Magvető Kiadó főszerkesztője.

A vállalatok mellett a magányszemélyekre is számít az intézmény a gyűjtésnél: minden hasznos dolgot, ami már egy-egy háztartásban nem kell, de még használható, várnak a Nemzeti Táncszínházban december 1-je és 10-e között. Az alapítványoknak a fent említett dolgok mellett tartós élelmiszerekre, állateledelekre, felnőtt ruhákra is szükségük van. Az adományokat kimondottan egy-egy szervezetnek is lehet szánni. Amennyiben nincs megjelölve az ajándék címzett szervezete, abban az esetben a Nemzeti Táncszínház az alapítványok által küldött igénylista alapján elosztja az összegyűlt adományokat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása