[caption id="attachment_13879" align="alignright" width="333" caption="Fotó: Weidner Balázs"][/caption]

Az Ön jó barátja Mordecai Richler, a Barney’s Version írója, nem sokkal a filmes munkálatok kezdete előtt elhunyt. Mondhatjuk, hogy a film nem csak egy adaptáció, de egyben emléket is állít számára?

Igen, ennél a filmnél nem az volt a célom, hogy egy jó adaptációt hozzunk létre, hanem hogy tökéleteset alkossunk. Nagyon sok forgatókönyvíró munkáját elolvastam, de mindegyikben találtam valami hibát, egyik sem volt jó. Mivel számomra ez a könyv több volt, mint egy átlagos történet, ezért szívem szerint az egészet, minden apró részletével együtt megfilmesítettem volna, és ha egy író valamit kihagyott a forgatókönyvből, rögtön elutasítottam azt a munkát. Nagyon sokáig tartott, míg ráébredtem, hogy kénytelen vagyok részeket kihagyni a könyvből, hogy a történet szíve megmaradjon.

Remek színészeket láthatunk a filmben. Nehéz volt Dustin Hoffmant vagy Paul Giamattint meggyőzni, hogy vállalják el a nekik szánt szerepet?

Paul Giamattit nem, de Dustin Hoffman három, négy hónapig udvaroltatott. A többiek inkább nekem udvaroltak, hogy szerepelhessenek a filmben. Dustin Hoffman úgy kezdte a megbeszélésünket, hogy ő nagyon szereti ezt a forgatókönyvet, és úgy gondolja, hogy ő maga Barney. Én erre azt válaszoltam, hogy harminc évvel ezelőtt az voltál, most az apja vagy.

Végül mi győzte meg?

Elolvasta a regényt, és talált benne egy részt, amibe beleszeretett. Alapvetően ez a jelenet nem volt benne a forgatókönyvben, de azt mondta, hogy ha beletesszük, akkor nem tud nemet mondani Izzy Panofsky szerepére.

Mi volt ez a jelenet?

Barney második esküvőjén a rabbi asztala mellett beszédet tart arról, hogy miket csinált egy kuplerájban, amikor fiatal rendőr volt.

A film során az ember könnyedén önmagára vagy a barátaira ismerhet a szereplők közül. Önben volt ilyen érzés a készítése során?

Ezért is szeretem a regényt, és ezért akartam belőle filmet készíteni, mert élethű és valóságos. Nem hiszek a hollywoodi filmek fekete-fehér világában, ahol csak jó vagy gonosz létezik, hiszen az élet nem így működik. Barney, a főszereplő saját maga ellensége, amikor minden jól megy, akkor biztos, hogy csinál valami hülyeséget. Sok ember járt már így, én is.

Melyik a kedvenc jelenete?

Amikor Barney találkozik élete nagy szerelmével a saját esküvőjén, csak épp más a menyasszonya. Utánaszalad, kergeti ezt a tüneményes nőt, még a vonatra is felszáll miatta, miközben a násznép javában ünnepel az étteremben. Előadja, hogy ilyen sose történt vele, sose hitte volna, hogy ez létezik, és ezután semmi más nem számít az életében, csak ő. Ráadásul ez a valóságban is megtörtént, Mordecai Richlerrel így találkozott élete szerelmével, aki a második felesége lett.

Nagyon sok Leonard Cohen-dal is elhangzik a film során. Ez szintén az Ön döntése volt?

Ragaszkodtam ahhoz, hogy Cohen is benne legyen. Először is nagyon illenek hozzá a dalai, az I’m your man-t, mintha ehhez a filmhez írta volna. A második szempont, hogy Cohen is barátom volt ugyanúgy, mint Richler. Ez a két ember a montreali zsidóság művészi csúcspontja. Pont ezért gondoltam, hogy ha egy ilyen témáról és ezekről az emberekről készítek filmet, akkor az ő zenéjének mindenféleképpen benne kell lennie.

Kinek szól a Barney és a nők?

Akik már felnőttek, akik már éltek, akik még szeretnek olvasni, és akik egy filmtől gazdag élményt várnak, amire később is tudnak emlékezni. A filmes szakma kettéoszlott az utóbbi tíz évben. Hasonlóan a gyorséttermekhez, a legtöbb film manapság már tömegtermék, gyorsak és ugyanilyen gyorsan felejthetők is. Kevés az olyan történet, aminek mondanivalója van, mert a közönség sem szeret ma már gondolkodni. A Barney nem tömegtermék, nem tudsz úgy kijönni a moziból, hogy ne az járna még percek, órák múlva is a fejedben, hogy te mit tettél volna a helyében.