Amikor szeptemberben megjelent a lemez első dala, már sejthető volt, hogy a Stronger is olyan erős korong lehet, mint az előző négy. A címzett Mr. Know It All, vagyis a mindent tudó férfi, aki valójában semmit nem tud a mi Kelly lányunkról, így jól el is hagyják, de előtte még jól az arcába is éneklik mindezt. Mert uraim, önök között nincs tökéletes, felejtsék is el, de nagyon gyorsan! Az egész album ezt a sebzett szerelmes lány érzésvilágot tükrözi, váltva a szomorúságot, a reményvesztettséget, de az ebből való felszabadulást is. Jó példa erre a második dal, a címadó What Doesn't Kill You (Stronger), vagyis az örök igazság, hogy ami nem öl meg, erősebbé tesz. Ebben a dalban Clarkson rendesen kiengedi a hangját, egy igazán jó bulizós zenét létrehozva.

De mielőtt nagyon elragadna minket a hév, vissza is veszünk a tempóból. A Dark Side, amiből szintén mindenkinek jut. A kérdés, amit a dal feszeget, hogy lehet-e valaki attól szerethető, ha nem tökéletes. Kelly szerint a válasz igen, ami lássuk be, nem meglepő. Ezen a ponton pedig megállapíthatjuk, hogy szövegileg nem túl eredeti gondolatokkal telített albumot hallgatunk, de kellőképpen elképesztő hanggal ez egy kicsit sem zavaró, sőt. Aztán meg is érkezünk az egyik igazán lírai dalhoz. Az enyhén eklektikus zenei alap és Kelly hangja egy igazán hatásos dalt eredményezett a Honestly-ben. A You Love Me folytatása a lemez gondolatmenetének, vagyis a csalódásnak, és ez a dal is kicsit tempósabb, dübörgősebb formában dolgozza ezt fel. Az Einstein című dalban egyszerűen csak matekozunk: egy hülye plusz egy hülye az egyenlő veled. Mr. Know It All kap még egyet, de be kell látnunk, kicsit kezd leülni az album.

Éppen jókor jön egy szép mentés, a Standing In Front Of You című dallal, amely egy nagyon egyszerű zenei alapra készült, de éppen ezért lesz átütő és nagyon őszinte. Aztán a kis szusszanás után dübörgünk is tovább az I Forgive You formájában. Mielőtt még azt gondolnánk, hogy Clarkson tényleg megbocsájtott, vegyük észre a finom iróniát! A dal minden esetre nagyon jól sikerült. A Hello zeneileg az eddigiektől kicsit eltérő, mondhatni eredetibb, egészen fülbemászó dallamvilág. Az enyhe megingás után újra élvezzük az albumot.

Végül elérkezünk a csatabárd elásásához, a The War Is Over szövegileg még mindig a kicsit kiosztós, de hangzásban már sokkal visszafogottabb, kevésbé dübörög, inkább mélyről szólal meg. A Let Me Down újra visszatér a korábbi gondolatokhoz, de ez már inkább érzelmi feldolgozása egy szakításnak, nem a másik okolása. Ettől sajnos még nem látunk ívet a dalokban, elindultunk, de mindjárt itt az album vége, és nem érkeztünk meg sehova. Erre a megállapításunkra ráerősít a You Can't Win, ami önmagában egy nagyon jó kis dal arról, hogy úgyse felelhetünk meg mindig az elvárásoknak, csak éppen az album tematikájához nem egészen illik. De azért biztos ami biztos Kelly Clarkson az utolsó dal erejéig begurít egy bombát a szobába. A Breaking Your Own Heart egy klasszikus Clarkson-ballada, amiért valószínűleg milliók megszerették, és amiért mi is megbocsájtjuk, hogy ötödik albuma egyáltalán nem tökéletes.

Szóval tíz éve történt, hogy az American Idol-t megnyerte egy Kelly Clarkson nevű lány, aki sorra döntötte a lemezeladási listákat. Mert igaz, hogy nem írnak neki túl ütős dalokat, de olyan hanggal bír, amivel még mindig igen kevesen. Ezért is merjük azt állítani, hogy az elmúlt években nem változott semmi. Mert ugye az igazán értékes dolgokat nem lehet elkoptatni, és ennek a texasi lánynak a torkában egy ilyen értékes kincs van. Aki nem hiszi, járjon utána!