Kultography

Facebook-nyílt napot tart a Szépművészeti Múzeumban

Facebook-nyílt napot tart a Szépművészeti Múzeumban

Kultography írása itt: - 2011-10-28 10:54

Magyarországon 2003 óta november 3-án rendezik meg a Tudomány Napját, emlékezve Széchenyi István felajánlására, amellyel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását.

A Szépművészeti Múzeumban ez alkalomból szervezett "Keresztmetszet – A tudományos kutatás különféle aspektusai" című konferencián 20 kutató ad áttekintést a múzeum gyűjteményeiben, restaurátor-műhelyében és könyvtárában zajló munkáról. Az egyiptomi művészet vizsgálatától egy kortárs alkotó, Lakner László életmű-katalógusának előkészítéséről szóló beszámolóig hallhatnak előadásokat az érdeklődők. E hatalmas időszakot 20 előadás igyekszik minél színesebben bemutatni, felvonultatva a különböző technikai és elméleti megközelítéseket is. Így egy-egy műtárgy és korszak által szó esik régészeti feltárásokról, restaurálásokról, azonosítási kérdésekről, kutatástörténetről. Új megvilágításban ismerhetjük meg például Lucas Cranach Mária a gyermekét táplálja című képet Gálos Miklós előadásában, megtudhatjuk mi az és miért fontos a MERCVRIVS Project, vagy éppen milyen újdonságot hoztak Leonardo a múzeumban található szobrának kutatásai.

A konferencia mellett ez alkalomból a Szépművészeti Múzeum Facebook-oldalán november 3-án nyílt napon várja mindazon érdeklődőket, akiket érdekelnek a múzeumban zajló kutatások, gyűjtemények, kulisszák, tehát minden, ami a Szépművészetivel kapcsolatos.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása