A színikritikusok döntése alapján ebben az évben John Kendar és Fred Ebb legendás musicalje lett a legjobb zenés-szórakoztató előadás. Nem véletlenül, hiszen azon túl, hogy tízezernél is többen látták, olyan színészeket láthatunk a Centrál színpadán, mint Csányi Sándor, Keresztes Tamás, illetve Bozsik Yvette Társulatának kiváló táncművésze, Vati Tamás. A női főszerepben Marozsán Erika lép színpadra. Mellettük persze mindenképp meg kell említeni a Básti Juli - Haumann Péter párost is, akiknek a játéka még egy üde színfolt az amúgy is szórakoztató előadásban.
John Kendar és Fred Ebb művében egy magányos, fiatal utazó, Cliff Bradshaw és egy fiatal táncoslány, az örök nő, Sally Bowles kapcsolatába pillanthatunk be, ahogy egyre inkább elsodorja életüket a történelem, miközben a titokzatos Konferanszié hatalma egyre csak nő.
A Cabaret rendezője a táncos-koreográfus Bozsik Yvette, a darab pedig október 28-án 25. alkalommal lesz látható a Centrál Színházban.
Kommentek