Persze Deborah Harkness esetében pont fordított a helyzet. Adott egy írónő, aki többnyire történelmi könyveket ír, és most arra „vetemedett”, hogy regényes formába ölti a történelmet. Ehhez főszereplőjéül választott egy történésznőt, Diana Bishopot, akinek választott kutatási területe az alkímia. Ezen kívül adott egy orvos, Matthew Clairmont, az oxfordi egyetem professzora és egyben az Angol Tudományos Akadémia tagja, aki farkasok vérvonalával, illetve a vágy hatására az agyban végbemenő idegi változásokról folytat kutatásokat. Hogy hogyan találkoznak egy könyvtárban, nem is lényeges, az olvasó kezdettől fogva tudja, hogy itt egy szerelmi történet bontakozik ki.

De az már mégiscsak vicces, hogy a történésznő történetesen egy boszorkány, mégpedig a leghíresebb salemi Bishop-boszorkányok utolsó női leszármazottja, akinek ugyanakkor minden vágya, hogy varázserejét figyelmen kívül hagyva „normális” emberként éljen egy világban, amelyben a teremtmények – vagyis a boszorkányok, vámpírok és démonok – egymással folyamatos összeütközésben élnek. Nyilván, ha a halandó boszorkányok és az örök életű vámpírok eleve nincsenek jóban, akkor egy ilyen szerelmi viszony ugyancsak elképzelhetetlen, és nem kevés ellenállásba fog ütközni. Különösen, ha Diana egy évszázadok óta elveszettnek hitt könyvet, az Ashmole 782-t egyszer csak gond nélkül kikéri a könyvtárból, kinyitja, dolgozik vele, majd visszaküldi a raktárba. Ezen az összes környéken kódorgó teremtmény összesereglik, és ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az emberek rájönnek kilétükre.

„A boszorkányok elveszett könyve” egy tényleg varázslatos regény. S hogy miért? Engem elvarázsolt a könyv a benne felhalmozott tudással, az utalásokkal, amelyek ugyanakkor nem váltak a történet hátrányára, sőt, az egyenes szálú cselekményt alátámasztották, erősítették. Jól esett érezni, hogy mindaz, ami végül belekerült a könyvbe, tényleg csak ízelítő a szerző nagy tudáshalmazából. Hihető volt a boszorkány történelemismerete, és hihető az orvostudományi felkészültség is – pedig ezek igazán különböző területek.

A könyv végül mégis hiányérzetet hagyott maga után. Folytatás után kiált, mert bár a történet a maga nemében kerek és lezárt, de mégsem befejezett. A másságunk elfogadásáért folytatott küzdelem, a társadalom számára nem elfogadható szerelmi partner, az evolúció elmélete… mindezek nem oly témák, amelyek egy megközelítőleg negyven nap történetét leíró regényben megnyugtató módon lezárhatóak. Bízom hát a folytatásban, hogy megtudjam, mi is történik azután, amikor… de ezt nem árulom el. Inkább olvassátok el Ti!

A könyv a Cartaphilus kiadó gondozásában jelent meg.