Most novemberben ismét lehetőség nyílik rá, hogy bárki felfedezze saját gyógyító képességét. Ebben az évben Eric azt tűzte ki célul, hogy a Föld minden zugába eljuttatja a Gyógyítás fényét, hogy mindenki, aki kapcsolatba kerül vele, felhasználhassa ezt a frekvenciát. A módszer lényege, hogy semmi sem kell hozzá, hogy birtokába kerüljünk a képességnek, csupán hinnünk kell benne.
A tavalyi program sok szempontból kiegészült, sok újdonságot tartogat a saját energiával gyógyítani kívánók számára, de ezek között is a legkiemelkedőbb újdonság, a Kapcsolatteremtő Jóga, mely teljesen ismeretlen formája a népszerű sportnak. A Kapcsolatteremtő Jóga célja, hogy egyesítse a hétköznapi jógagyakorlatokat és a Kapcsolatteremtő Gyógyítást, erőteljes új módszert teremtve ezzel a test, az elme és a lélek egyensúlyba hozásához. A jóga előnye többek között, hogy képessé teszi művelőjét arra, hogy az érzékek új eszköztárával figyeljen a környezete minden rezdülésére. Kiszélesíti a jóga útját és meggyorsítja az előrehaladást, miközben egyszerre érzi tőle magát az ember szilárdan gyökerezőnek és határtalannak.
A bemutató műhelyfoglalkozásra november 3-án 19.00 -21.00 óráig kerül sor, mely alkalom ingyenesen megtekinthető. November 6-8-ig, minden reggel 7.00-8.15-ig, Mauro Zoller oktató segítségével.
Kóstolj bele a szemináriumba! Az érdeklődőknek lehetőségük van a Kapcsolatteremtő gyógyítás szeminárium péntek esti előadásán részt venni. A Gyógyítás lényege előadásban megtudhatjuk, miért igyekeznek a kórházak és egyetemek világszerte pénzt és időt nem kímélve magyarázatot adni a gyógyulásokra, és hogyan sajátíthatod el te magad is ezt a rendkívüli tudást. A szemináriumok az Astoriánál, a Gólyavárban kerülnek megrendezésre. A teljes program az Édesvíz Kiadó honlapján megtalálható.
Kommentek