Kultography

Magyar Festészet Napja tizedszer

Magyar Festészet Napja tizedszer

Kultography írása itt: - 2011-10-07 14:25

Országosan számos program és kiállítás várja az érdeklődőket, ezek mind ingyen látogathatóak.

Doyenek és ifjú tehetségek címmel nyílik kiállítás Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában, ahol elsősorban a hetvenedik életévüket betöltött festők műveit mutatják be. Közülük egy életműdíjat kap majd, amelyet a megnyitón ünnepélyes keretek között vehet majd át. Kárpátaljáról a neves Sütő Jánost hívták meg, az ifjú tehetségek közül pedig Kulin Ágnes és Györke Géza mutatkozhat be. A kiállítás október 18-án, kedden 15 órakor nyílik, az alkotásokat november 6-áig lehet majd megtekinteni.

Szentendrén a Malom Galériában Kárpát-medence magyar festőművészei állítják ki műveiket, országonként hét művész szerepel egy-egy képével. Micska Zoltán, Ivancsó András és Kopriva Attila (Munkács), Klisza János, Réti János, Manajlo Viktória (Ungvár), Kovács Attila (Nagyszőlős) képeivel Kárpát-medencei és magyarországi festők grandiózus kiállítása lesz ez. A rendezvény fővédnöke Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke.

Az Újbudai program keretében Szimpóziumra is sor kerül. A budapesti Gellért Szálló Forrás Termében rövid kiselőadások keretében szó esik a magyar festészet nemzeti jellegéről, karakterisztikájáról. A választ külhoni magyar és magyarországi művészettörténészek keresik, Matl Péter szobrászművész 15 perces előadást tart „Van-e a magyar festészetnek nemzeti karaktere itthon és a határon túl?” címmel.

Az egyházi képzőművészet kortárs magyar művészei határok nélkül a Szent István Bazilikában mutatják be műveiket.

Az utca sem marad látvány nélkül. Újbuda önkormányzata jóvoltából a Bartók Béla út mentén a Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig óriási festmény reprodukciós printek díszítik majd az utca két oldalát. Mindezek kortárs festőművészeink képeiről készültek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása