Tadeusz Słobodzianek lengyel drámaíró műve egy iskolai osztály sorsát követi. A történt során a tíz zsidó, illetve lengyel keresztény diák visszaemlékezéséből ismerhetjük meg a XX. század tragikus eseményeinek hatását a mindennapi emberek életére. A színpadkép nem változik, és nem beszélhetünk nagy volumenű díszletekről vagy jelmezekről sem, de az elbeszélések, a történetek és párbeszédek súlya rendkívül nagy hatást gyakorol a közönségre. Tehát nem a látvány, hanem a mondanivaló a lényeg. Összességében a darab legfőbb kérdése talán az: hol ér véget az erkölcs és hol kezdődik a túlélési ösztön. Az ember önkéntelenül is próbálja az előadás során a karaktereket a jó és a rossz kategóriájába sorolni, de végső konklúzióként meg kell állapítania, hogy azokban a helyzetekben, amiken ezek az emberek keresztülmentek, nehéz lenne megmondani, hogy mi volt a helyes és a helytelen. Persze könnyű lenne azt mondani: „Mivel ő agyonverte a barátját, csakis rossz ember lehet.” De aztán jön egy másik szituáció, ahol ítélethozóból áldozat lesz, és rá kell jönnünk, a másik oldal sem jobb. A bosszú a legintenzívebben működő vezérszál ebben az előadásban. Egy olyan érzés, ami kiindul egy gyerekkori csínyből és a végén halálos ösztönökké alakul.
[caption id="attachment_11451" align="aligncenter" width="670" caption="Kattints a fotóra a képgaléria megtekintéséhez!"][/caption]
Nem véletlen, hogy a Katona József Színház műsorára tűzte ezt az előadást, hiszen rengeteg igazságtartalma van a mai Magyarországon is ennek a drámának. Máté Gábor rendezése nyomán az ember elgondolkodik, hogy az a vízválasztó, ami annak idején zsidó és lengyel között húzódott, ma szinte ugyan úgy megvan magyar és magyar között. Mindenkinek megvan ma is a maga meggyőződése, álláspontja és sajnos ma is van, hogy véres küzdelmet vívnak egymással az ellentétes érdekek. „A mi osztályunk” barátságról, szeretetről, kötelességtudatról, lojalitásról szól. Nehéz előadás, megrázó és olykor erősen naturalisztikus, de nem sok. Érdemes megnézni nem csak a feldolgozott események, de az érzelmi és szellemi hatás miatt is. Mert néha fontos, hogy az ember elgondolkodjon.
[gallery link="file"]
Kommentek