Heltai háromfelvonásos komédiájának kulcsfigurája egy naftalin illatú szekrény, amelybe a csalárd férjek és feleségek, szertőiket rejtegetik. Azonban, ahogy egy jó bohózatban lenni szokott, a turpisság kiderül, és jó nagy galibát okoz. A próba alatt megtudhattuk Szervét Tibortól, hogy egy „szépen kifejlett női példányt” – jelen esetben Kováts Adélt, hova kell tenni, ha baj van. Csányi Sándor pedig azzal vádolta feleségét, hogy megbecstelenítette a „családi szekrényt”, miután kiderült, hogy a szerető ott bújt meg. A kacagtató előadás próbáját nem csak a gyerekek, de a színészek is legalább annyira élvezték.
Februárban, a MOL Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövetének választották Csányi Sándort. „Azért vállaltam el ezt a felkérését, mert számomra határtalanul szimpatikus, hogy végre egy nagyvállalat, jelen esetben a MOL, ajánl fel több millió forintot, olyan szervezetek számára, melyek tehetséges és beteg gyerekeket segítenek. Úgy gondolom, hogy Magyarországon minden ilyen kezdeményezést meg kell becsülni, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak én is a tagja lehetek. Audrey Hepburn volt nagyon sokáig az ENSZ jószolgálati nagykövete, én ennek az akciónak két évig leszek az arca. A feladatom, hogy ezeket a fiatalokat és a problémáikat megmutassam a világnak, felhívjam rájuk a figyelmet.” A próba után Csányi megmutatta a színház kulisszatitkait a látogatóknak, majd a büfében leültek kicsit beszélgetni.
A Vertebra Alapítvány a gerincbetegségben szenvedő gyerekeket támogatja. A gerincferdülés elsősorban lánybetegség és jellemzően kiskamasz, illetve serdülőkorban alakul ki. A hatékony gyógyuláshoz a betegnek merev fűzőt, ún. korzettet kell viselnie a nap 24 órájában. „Számunkra ez nagyon megterhelő, nem csak fizikailag, de lelkileg is.” – mesélnek a fűző viseléséről a gyerekek. „A legtöbbet az segít, hogy tudjuk, nem vagyunk ezzel egyedül. Nyaranta megrendez az alapítvány két tábort is, ahol találkozhatunk a többi gyerekkel, akiknek szintén évekig kell majd ezt a gyógyeszközt hordaniuk. Látni, hogy mások bátran felvállalják és akár a ruha fölött is viselik a korzettet, ez hihetetlen erőt ad. Az a fontos, hogy mindannyian elfogadjuk és megszeressük a fűzőnket, hogy minél természetesebben tudjunk benne élni, mert akkor a többiek sem fognak megnézni minket vagy csúfolni.” A terápia sikeressége azon múlik, hordják-e folyamatosan a korzettet, vállajak-e az eszközzel járó életmódbeli megszorításokat, képesek-e alkalmazkodni az új helyzethez.
Az én feladatom, hogy azokhoz a gyerekekhez is eljusson a programok híre, akik félnek nyilvánosan hordani a fűzőt.” – nyilatkozza Csányi Sándor. „Azt gondolom, hogy ezek a lányok, és az egy fiú, akik most itt vannak, hihetetlenül bátrak, hiszen meg kellett hozniuk egy nehéz döntést, nagyon fiatalon.” Serdülőkorban könnyen szégyenérzet, önértékelési zavar, szorongás alakulhat ki a fűző viselése miatt. Éppen ezért az alapítvány közösségi programokat, tanácsadást, táborokat szervez, amelyek segítenek a gyerekeknek legyőzni a nehézségeket és elfogadni a helyzetüket.
Kommentek