Jonathan Franklin volt az egyetlen olyan újságíró, aki közelről tudósíthatott a chilei bányaszerencsétlenségről és a lent rekedt bányászok megmentéséért folytatott harcról.  Franklin részt vett a tervezési megbeszéléseken, rengeteget időt töltött a vezető pszichológussal, majd ő volt az első, aki percekkel a kiszabadulásuk után interjút készíthetett a bányászokkal. A mű, ha nem tudnánk, hogy megtörtént eseményen alapul, akár egy jól kitalált történet is lehetne, amely filmvászonért kiált.

Franklin izgalmasan, regényszerűen írta meg azt a valamivel több mint két hónapnyi drámát, ami Chilében történt. Az olvasó számos olyan dolgot is megtudhat, amely a híradásokból nem derült ki, betekinthet a világ másik végén zajlott emberfeletti munkálatok kulisszái mögé. Az író segítségével érdekes emberi sorsok rajzolódnak ki előttünk, megismerhetjük azt, hogyan is élnek az emberek a Föld másik felén, hogy mivel küzdenek meg azok a férfiak (és családtagjaik), akik nap mint nap lemennek a 688 méteres mélységbe azért, hogy el tudják tartani a családjukat. Tudták? 688 méter az több mint az Eiffel-torony magassága kétszer. Hihetetlen belegondolni, hogy ez a 33 ember több mint két hónapig élt a világtól elzárva ilyen mélyen a Föld belsejében. A bányászok legbelül lassú és fájdalmas halálra készültek, de mégsem adták fel. Pedig tizenhét nap telt el mire egyáltalán egy fúró elért hozzájuk.

A könyv bemutatja milyen az emberség, és hogy hogyan képes az összefogás csodát tenni.