Kultography

Két színház határok nélkül

Két színház határok nélkül

Kultography írása itt: - 2011-07-04 19:31

A minőség és kölcsönösség elvére épülő, határozatlan időre szóló szerződés vendégjátékokról, művészek cseréjéről, közös nemzeti és európai pályázatokról szól. Az aláírást megelőző sajtótájékoztatón részt vett Szerbia kulturális minisztere és a Magyar Köztársaság nagykövete is.

Predrag Markovic miniszter elmondta, hogy nagy örömmel támogatja a projektet, hisz a megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy a színházművészetet szeretők mind Budapesten, mind Belgrádban változatos és értékes produkciókat láthassanak. Nikowitz Oszkár nagykövet megköszönte a két igazgató munkáját és felajánlotta a követség jövőbeni segítségét.

A két teátrum közötti együttműködés következő állomására már ez év október 12-én sor kerül, amikor az Új Színház - a szerb Egon Savin rendezte - Osztrovszkij: Erdő című darabjával utazik Belgrádba. A szerb Nemzeti Színház decemberben vendégszerepel az Új Színház Nagyszínpadán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása