Az ITALY 2010 című kiállítás szeptemberben Balatonfüreden is megtekinthető lesz a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny keretében. Fehér Katalin „civilben” újmédia-kutató, internetszakértő, a Magyar Kommunikációtudományi Társaság tagja. Olaszországban töltött 2010-es utazása során készítette a kiállított fényképeket. Célja volt egyfelől a dokumentáció, másfelől transzparens lenyomatok készítése. Visszatérését követően készült válogatás a Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködésben azokból a képekből, melyek felidéznek ikonikus helyszíneket, jellegzetes mozzanatokat és karaktereket – miközben egy összetett és koncepcionális egészet nyújtanak.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentek