Szóval az előbbi gondolatmenet miatt elszégyelltem magam, mert mégiscsak a Beatles dobosáról van szó, és hát a 2003-as McCartney-koncert után most a másik, még élő beatle-t is láthatjuk Magyarországon. Ez rocktörténeti esemény, tehát nézzük a jó oldalát. Aztán a koncerten az történt, hogy pontosan az előbbi gondolatok váltak valóra.

A harmadik számnál sajnos el kellett képzelnem, hogy alakulhatott meg a zenekar: A Yellow Submarine nyugdíjasotthon két lakója kártyázás közben arról beszélget, hogy zenekart kéne csinálni.

–        Te, Gary, kéne alapítani egy bandát!

–        Rendben, te milyen hangszeren játszol?

–        Én gitáron, természetesen.

–        Én basszusozom, de már rég fogtam a kezemben a hangszert.
Van itt egy kolléga, aki dobol, régen egy nagy zenekarnak volt a tagja, minden lányt ők kaptak meg a városban.

–        Hú, akkor ő lesz a húzónév. Én meg majd szólózok, sokat. A szomszéd szobában is van egy zenész, ő billentyűn meg mindenféle furcsa hangszeren játszik, de ezt nem hiszem el.

–        No, akkor már helyben vagyunk, ebből csak lesz valami. Rántsuk össze a vénembereket egy próbára.

Hát valahogy így…

Jó, tudom, Ringo már húsz éve zenél, ha sűrűn változó felállásban is ezzel a zenekarral, és korábban Joe Walsh, Roger Hodgson, Jack Bruce vagy Greg Lake is a banda tagja volt egy rövid ideig, mégis viccesnek tűnt az összes élemedett korú figura a színpadon. A magyar nézők mindenesetre sejthettek valamit, mert igen kevesen voltak hajlandók kifizetni a jegyárakat, mintegy nyolcadházzal ment a koncert, alig lehetett úgy alakítani a nézőteret, hogy ne egy vidéki művelődési ház foghíjas nézőterére hasonlítson.

Ennek dacára a közönség egy része lelkes volt, és az volt az érzésem, hogy ha Ringo előrejön a színpadon, megfordul, és letolja a nadrágját, azt is épp ilyen lelkesen tapsolták volna meg. Mert ő volt a dobos abban a zenekarban, amely azért hagyta abba a koncertezést, mert mindegy volt, mit csinálnak a színpadon, a lányok tízezrei akkor is őrjöngve sikoltoztak volna másfél órán keresztül.

Na de ez az előadás, valljuk meg, azért elég szánalmasra sikeredett. Harmadrangú zenészek verődtek össze, akik sem a hangszerükkel nem tudtak zöldágra vergődni, sem énekelni nem tudnak, még talán a basszusgitárosnak volt értékelhető hangja, noha szinte mindenki megpróbálkozott egy-egy dallal legalább. Jó, tudjuk, hogy a Beatles sem virtuózokból állt, maga Ringo is megosztja a közvéleményt dobolásával, énekelni pedig egyáltalán nem tud, de ezzel a produkcióval, kedves Richard Starkey, úgy vágtak volna ki benneteket még a Rory Storm and the Hurricanesszal is a hamburgi kocsmákból a matrózok, hogy a lábatok nem érte volna a földet.

Csúf haknibrigád vagytok, abba kéne ezt hagyni.

Te 71 évesen meg jobban tennéd, ha élveznéd a jól megérdemelt nyugdíjaskort, besöpörnéd a jogdíjak rád eső részét, néha adnál egy interjút, és felidéznéd a hatvanas éveket, milyen volt a dobok mögül nézni a hisztis zseniket.