Lehetne minden kicsit habos, kicsit rózsaszín, kicsit szomorkás, és ezzel felrakhatnánk a könyvet a polcra, a többi hasonló mellé. Bár ez az írás valóban nem merül filozófiai mélységekbe, azért olyan problémákkal foglalkozik, amelyekkel, ha valaki szemben találja magát, nem tud könnyedén megbirkózni. Mert kívülről ugye, mindenki okos, de aki benne van…

Maggie, az „Év szerkesztője”, babát vár. A kislány megszületik, ám mi történik, ha a gyermek feletti öröm mellé a tökéletesség utáni kényszerű vágy, a megfelelés kínja telepedik, amely már-már depresszióba hajtja a nőt? Ha a boldogság könnyeit egyre gyakrabban váltják fel a tehetetlenség és kimerültség cseppjei, ám a társadalmi elvárás szerint a nőnek olyan rózsaszín mámorban kéne úsznia, mint kislánya plédje? Kívülről mindenki olyan okos…

Roxanne nős férfival tart fent viszonyt. Sokan szájukat húzogatják ilyen helyzetekben, mondván, ha ez a nőnek jó…de mi történik, ha a nő azt gondolja, neki a férfi az igazi, és nem tud nem reménykedni abban, hogy az egy nap őt választja? Naiv? Igen, lehet, de ugye kintről mindenki annyira okos…

Candice nem veszi észre azt, ami mindenkinek nyilvánvaló, hogy kihasználják. De hányszor landol az ember olyan helyzetben, amikor minden szalmaszálba belekapaszkodik, és kizárja a kis hangot, mely azt súgja, hogy téged bizony kihasználnak? Amikor mindenki látja, de az illető úgy érzi, ő jobban tudja, és mindenki csak okoskodik…

A három nő nemcsak kolléganő, hanem három jóbarát is, akik havonta egyszer összeülnek, hogy megigyanak egy koktélt…ami néha legalább olyan zavaros, mint az életük.

Sophie Kinsella neve ismerősen csenghet, Madeleine Wickhamé talán kevéssé. Márpedig a két név egy írónőt takar, de különböző hangulatú könyveket jegyez. Ez a mű most Wickhamé.

A Tripla koktél című könyv a Kelly Kiadó gondozásában jelent meg.