Kultography

Erotika a szekszárdi Babits-házban

Erotika a szekszárdi Babits-házban

Kultography írása itt: - 2011-06-22 11:54

Az emlékház pincemúzeumában Szatmári Juhos László, Fusz György és Farkas Pál szobrászművészek aktjaiból, nőiséget megjelenítő alkotásaiból rendeznek gyertyafényes kiállítást, majd Orbán György szekszárdi előadó olvas fel Babits Mihály 1921-ben megjelent, Erato című fordításgyűjteményéből, amely az erotikus világköltészet remekeit tartalmazza; az est folyamán néhány vers eredeti nyelven is elhangzik. Végül Pasolini Dekameron című filmjét vetítik le a múzeum udvarán.

A Babits-emlékház korábban az Isteni Színjátékból és a Halálfiai című regényből rendezett felolvasást; a mostani program mottója egy ógörög költő Erószt "éjjel járó útonállónak" nevező epigrammája, amelyet szintén Babits közölt az Eratóban.

A fordításgyűjtemény kapcsán Lovas Csilla, az emlékház vezetője emlékeztetett a kötet ellentmondásos fogadtatására; a költő barátainak egy része helyeselte, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc segítette is a munkát, más része azonban nem volt elragadtatva tőle. Csinszka például arra intette Babitsot, hogy nem szabad "gyarló emberi perverzitásoknak és olcsó pikantériának" eladnia magát.

Az Eratót Bécsben a Hellas Verlag 500 példányban adta ki Francois De Bayros szecessziós metszeteivel illusztrálva. A kötet irodalomtörténeti kutatók számára készült, ennek ellenére - amint az Est című lap is tudósított róla - 1926-ban Homérosz, Ovidius, La Fontaine, Shakespeare, Goethe, Beranger és sok más klasszikus költő egyes műveivel együtt betiltották.

A fordításgyűjtemény legközelebb 1947-ben jelent meg Zichy Mihály illusztrációival, de később készített hozzá rajzokat Borsos Miklós és Szalay Lajos is.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása