Katie Melua nem először járt Bécsben, 2008-ban már megfordult az osztrák fővárosban, úgyhogy már nem ismeretlenül köszöntötte a teltházas közönséget. Most 2011-es turnéjának egyik állomásaként hallgathatta meg őt sok osztrák, magyar cseh és szlovák vendég - merthogy egy bécsi koncertnél mindig vegyes a rajongótábor. Nem véletlenül fogynak a jegyek gyorsan, tavaly novemberben lényegében minden hely elkelt.

Még mindig vannak olyanok - nem is kevesen - akik nem is tudják, ki ő. Nekik azt ajánljuk, nézzék meg a Nine Million Bicycles, az If You Were A Sailboat , az I Cried For You vagy a The Closest Thing To Crazy című számot vagy a mert az egy időben igen sokat játszották a zenei adók - hátha abból már ismerős lesz. Ha még így sem, akkor itt az ideje jobban ismerkedni: az 1984-es születésű, grúz származású brit énekesnővel, aki 2006-ban az Egyesült Királyság legtöbb lemezt eladó énekesnője volt, de egész Európában is eladási listát vezetett.

Ki gondolta volna, hogy már 8 éve annak, hogy az akkor 19 éves Katie felénekelte első albumát (Call off the Search), most pedig már kedvére válogathat azon nóták közül, amelyeket színpadra visz egy-egy turné alkalmával. Ide kattintva egyébként könnyedén áttekinthető a június 19-i előadás "setlist"-je, még az arány is látható, hogy mely albumjairól milyen arányban szemezgetett.

Ahogy az várható volt, Katie Melua a kezdeti komoly sikerek után fokozatosan "ráengedhet" saját stílusára (nyugodt szívvel megteheti), így újabb dalainál egyértelműen a jazz-es elemek túlsúlyával találkozhatunk. Ebből kifolyólag újabb zenéi kevésbé (értsd: máshogy) dallamosak, nem a könnyűzenei piac gyors fogyaszthatóságot követelő szabályai szerint megy, inkább az élő zenét mintázó, jazz-virtuóz hangulati irányba mozdul el. Persze Katie hangját nem hagyhatjuk ki a kompozíciókból - hiszen éppen ez az, amitől különlegessé válnak ezek a dalok.

Az előadással kapcsolatosan egy szavunk sem lehet, a profizmus érzékelhető volt, a saját gitárjáték közben is olyan énektechnikát hallhattunk, amit csak erre koncentrálva sem lenne képes utánozni túl sok előadó. A háttérben futó vizuális "aláfestő" effektek is rendben voltak, nem volt zavaró, viszont ötletes! Egy dolog nem volt érthető: miért ragaszkodtak a kreatívok ahhoz, hogy egy redőny minden szám elején felmenjen, a végén pedig le - mindez benne a háttérvideóban, nem élő rolóval.)

Amitől viszont egyedivé vált a bécsi előadás, az a koncert vége, amikor a zenekar közös búcsúja és levonulása után visszatérő énekesnő lába elé sereglettek a nézők. (A helyszínt a budapesti Kongresszusi Központhoz lehetne hasonlítani, ahol csak ülőhelyek vannak és a nézőtér csak szintben válik el a színpadtól, távolságban nem.) Katie szemmel láthatólag megilletődött ezen, mosolyogva köszönt oda a tőle fél méterre összesereglő, addig kimérten ülő közönség tagjaira.

Persze egy koncertélmény nem csak ebből áll, nem csak az emberekből, a zenekarból, a zenéből. Hozzá tartoznak az addig felgyülemlett emlékek, várakozások és azok a változások, amelyek az emberben kialakulnak egy ilyen élményt követően.