„Português” – ez az a szó, mely a regény főhősét, a nyelvtudós Raimund Gregoriust kizökkenti addigi megszokott életritmusából, és kevesebb mint 24 óra leforgása alatt egy tisztelt középiskolai tanárból egy álmait kergető és eddigi élete elől elszökő menekült lesz.

Persze ehhez még az is kell, hogy egy antikváriumban kezébe akadjon egy portugál nyelvű könyv, amelyet kellő nyelvtudás hiányában is megvesz, és nyelvkönyvvel-szótárral felszerelkezve elkezd olvasni. Néhány óra múlva már kész a döntés: irány Lisszabon, hogy felkutassa az írót, akinek minden sora mintha őt szólítaná meg. Útközben, majd a portugál fővárosban is találkozik emberekkel, akik a további eseményeket meghatározzák – s közben folyamatosan kíséri-kísérti őt a könyv. Amit Gregorius lefordít, mi is elolvashatjuk rögtön, s ezáltal két könyvet is olvashatunk egyszerre.

Őszintén szólva nem olvastatta magát a könyv, noha a borítón lévő ajánlások a legszebb szavakkal szóltak róla. És mondom mindezt annak ellenére, hogy én valójában nagyon szeretem azokat a könyveket, amelyek a lét értelmét kutatják, amelyek elgondolkodtatnak. Mercier könyvével talán pont az volt a bajom, hogy nem gondolkodtatott el, hanem készen elém tárta azokat a kérdéseket, amelyeket én szerettem volna feltenni a könyv olvasása közben. A „könyv a könyvben” szerkesztési elv rendkívül izgalmas ötlet. Ám Gregorius állandóan reflektál az általa elolvasott portugál könyv soraira, sok esetben meg is ismétli kicsit egyszerűbb nyelvezettel az olvasott gondolatokat. Ezáltal számomra túlságosan is elnyújtja a gondolati síkot és nem hagy lehetőséget az én saját értelmezésemnek.

A könyv 596 oldalas, ebből 142 oldalt bírtam elolvasni. Nem biztos, hogy a könyv hibája. Azt gondolom, hogy ez is azon könyvek közé tartozik, amelyek megfelelő pillanatban kell megtalálják az embert. Engem sajnos nem a megfelelő pillanatban talált meg.