Kultography

Két nappal rövidebb lesz a Titanic Filmfesztivál

Két nappal rövidebb lesz a Titanic Filmfesztivál

Kultography írása itt: - 2011-03-30 19:04

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a 18 éves múltra visszatekintő, immár hatodik éve versenyfesztiválként működő Titanic Nemzetközi Filmfesztivált idén komoly anyagi nehézségek elé állították. A fesztivált a jelenlegi állapotok szerint sem a Főváros, sem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nem támogatja, a Magyar Mozgókép Közalapítvány forrásait pedig zárolták. Emiatt a Titanic pillanatnyilag a korábbi költségvetés több mint harmadától esik el.

A támogatásmegvonás által előidézett helyzet komoly dilemma elé állította a szervezőket, de végül úgy döntöttek, hogy a szűkös anyagi feltételekhez igazodva idén is megrendezik a Titanic fesztivált. A költségek minimalizálása érdekében a fesztivál két nappal rövidebb lesz: április 8-án indul és április 16-án ér véget. Jelentősen csökken a bemutatandó filmek száma, és kevesebb lesz a vetítés is. Így lesznek alkotások, amelyeket az eddigiektől eltérően a fesztivál ideje alatt csak egyszer láthat a közönség. Minisztériumi támogatás híján a Titanic pillanatnyilag nem tudja felajánlani a fesztivál fődíjával járó 10.000 eurós jutalmat sem. Kevesebb lesz a külföldi vendég, kisebb a Titanicon dolgozó stáb, és a szerényebb külsőségek mellett kevesebb nyomtatott kiadvány és fizetett hirdetési felület biztosít megjelenési lehetőséget a fesztiválnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása