Valószínűleg elég nehéz lenne olyan díjat találni, amelyet Andrzej Wajda nem nyert meg, vagy legalább ne jelölték volna rá. Tíz évvel ezelőtt, egészen pontosan 2000-ben a legnagyobb elismerést jelentő Oscar-díjat is megkapta, ám sokáig nem őrizgette a szobrocskát - az rövidesen a krakkói Jagelló Egyetem múzeumába került az Arany Pálma és Arany Medve közé. Sokat elmond ez Wajdáról, aki lenyűgöző életet és életművet tudhat magáénak.

Fiatalkorában valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy ennyit elérhet, hiszen családját a kommunista rendszer ellenségének tekintették, így tanulmányait titkos gimnáziumokban és magánfőiskolán végezte. Festőművésznek készült a krakkói képzőművészetin, de ottani tanulmányait félbehagyva a Łódźi Filmfőiskolán folytatta. Ezzel egy időben színházi rendezőként is dolgozott, és ez a két terep egész életén át elkísérte. A Dosztojevszkij: Ördögök című művéből, a krakkói színház művészeivel bemutatott dráma európai színháztörténeti eseménynek számított.

Színházi rendezései mellett mégis filmrendezőként futott be, méghozzá nagyon fiatalon. Már második filmje, a Csatorna elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének különdíját, majd a következő filmjével, a Hamu és gyémánttal a Velencei Filmfesztivál FIPRESCI-jét vihette haza.  Ezután már nem volt megállás, a következő rendezések (Az ígéret földje, Nyírfaliget, Tájkép csata után) már mind rendszeres résztvevői és nyertesei voltak a különböző nemzetközi filmfesztiváloknak.

Andrzej Wajda nemcsak filmrendezőként jelentős, hanem lengyel hazafiként is. Édesapját 1940-ben a katyni mészárlás során megölték, és Wajda egész életén át hordozta ezt a tragédiát, hogy aztán 2007-ben filmre vigye a mai napig tisztázatlan történetet. Addigra már életműdíjat kapott majdnem az összes nagy európai filmfesztiválon (Berlin, Velence, Brüsszel), majd jött 2000-ben az Oscar is, ahol köszönőbeszédét lengyelül mondta el, mert ahogy fogalmazott „mindig lengyelül éreztem és gondolkoztam”. Az elismerést a lengyel filmművészet előtti tisztelgésnek nevezte, és a nemzetek közötti szeretet, remény, szolidaritás fontosságát hangsúlyozta.

Munkáira a Távol-Keleten is felfigyeltek, életművét Japánban a Nobel-díj ottani megfelelőjével, a Kiotó-díjjal jutalmazták, ami mellé 340 ezer dollárt is kapott. Wajda ekkor sem magára gondolt, a pénzből megalapította a krakkói Japán Kulturális Központot, ahol így a Lengyelországban található japán nemzeti kincseket bárki megtekintheti.

Életműdíjak ide vagy oda, Wajda még mindig aktívan dolgozik és harcol a számára fontos ügyekért, mert elmondása szerint ezt tanulta az apjától és az egész családjától. Küzdeni tudást, önzetlenséget, rendíthetetlen tartást.

Halhatatlanságot.