Jon (Joseph Gordon-Levitt) saját bevallása szerint is egyszerű fiú, akinek kevés dolog fontos az életében: a kecója, a kocsija, a teste, a családja, a vallása, a haverjai, a női és a pornója. De mindenek előtt a pornója. Hiába tölti majd' minden éjszakáját a klubban felszedett újabb és újabb bombázókkal, a pornó iránti hűsége törhetetlen. Olyannyira, hogy még az aktuális hódítás mellől is kimászik az ágyból egy hajnali szólószámra. Aztán jön egy szőke szépség, Barbara (Scarlett Johanson), aki más, mint a többi - annyiban, hogy nem "adja meg magát" az első este. Hősünk lenyomozza a lányt, és mire felocsúdik, már a szüleinek mutatja be barátnőjeként a vasárnapi ebédnél. Majd, amikor végre a lány Jonnál tölti az éjszakát, természetesen a fiú felnőttfilm iránti rajongása is lelepleződik, amit, mint gusztustalan szokást, azzal a lendülettel tilt meg neki Barbara. Jon persze titokban tovább hódol szenvedélyének, de a kapcsolatuk alakulása és egy új ismerős megjelenése révén olyan mélységben kell elgondolkoznia az életén, amire egyáltalán nem számított.

És ez ugyancsak érvényes a nézőre! A Don Jon nem csap át keservesen síró, pszichologizáló melodrámába, de ahhoz képest, hogy egy csajozógép és pornófüggő fiú kapcsolati problémáját boncolgató vígjátéknak indult nagyon is életszerű film lett belőle. Így az egyszeri néző, aki csupán az előzetes miatt ült be lehet, hogy félidőben bizonytalanul tekintget maga köré, és nem érti, mit is néz, mert már vagy húsz perce nem volt csajozós poén. De volt másmilyen. Igen, rettenetesen szórakoztató, ahogy Jon és a barátai szkennelik a nőket a tánctéren, testrészenként osztályozva őket és Jon mindennapi, pornónézési rituáléját is végig lehet nevetni, de pont az a jó ebben a filmben, hogy a felszíni humor mellett tartalma is van. És nem csak az általános " a szerelem/szeretet mindent legyőz"-jellegű, sőt, éppen az ellenkezője.

Az író-rendező Joseph Gordon-Levitt híresen filmfanatikus színész, aki az online médiában is otthonosan mozog. Egyáltalán nem csoda tehát, hogy első rendezésének témája filmes berkeken belül marad (hiszen, ahogy az el is hangzik, a pornóért is adnak díjat, tehát az is film) ám mégis átnyúlik a kibertérbe. Olyan világban élünk, ahol a megfelelő pornó megtalálása a rengeteg elérhető tartalom közül nehezebb, mint az álomnő lenyomozása Facebookon.

A Don Jon egy rettenetesen aktuális és okos film. A mai húszas-harmincasokról szól egy olyan alkotótól, aki maga is vastagon a közepében van ennek a generációnak, így tökéletesen tisztában van a szokásaikkal és a problémáikkal. Az online életünk olyan végtelen, hogy sokaknak valóságosabbnak hat, mint az igazi élet - pont ahogy Jon jobban élvezi a pornót, mint az igazi szexet, míg a húga le sem veszi a szemét a telefonjáról. Aztán ott vannak a szülők, akik nem értik, miért nincs még unokájuk, hiszen ők az ő korában már rég családot alapítottak. Vagy a haverok, akikkel versengeni kell az újabb lányért, majd akkor is egymásra licitálni az éppen döngetett csajt illetően, ha az élmény közel sem volt kielégítő. Vagy a lány, aki azért lesz a barátnőd, mert enélkül a státusz nélkül nem fektetheted le, utána meg már elkönyveled, hogy ez a szerelem. Azzal pedig, hogy mindezt a szex és a pornó köré csoportosítja egycsapásra közös nevezőre hozza a közönséget önmagával - most mégis, komolyan ki az, aki még soha nem látott pornófilmet? Őszintén!

A legszebb az egészben, hogy mindkét nemnek ugyanúgy görbe tükröt tart, ahogy a filmekhez vagy az internethez való viszonyunknak Kíméletlenül, de mégis szeretetteljesen kritizálja meg a generációnkat, mint egy jó barát.  "Látod, ilyen vagy. Nem gáz, tényleg. De ilyen is akarsz maradni?"