Kultography

Budapest legjobb hűsítő csábításai - szerintünk

Budapest legjobb hűsítő csábításai - szerintünk

Kultography írása itt: - 2015-07-21 16:45

Ahogy minden évben, idén is igyekeztünk Nektek összegyűjteni a város legjobb fagyizóit, és a legnagyobb örömmel teszteltük végig a cseppet sem kisszámú „jelentkezőt”. Szerencsések vagyunk, hiszen a nagy klasszikusok mellett évről-évre újabb feltörekvőkkel, újdonságokkal találkozhatunk, így a feladat nem csak kellemes, de még változatos is. Az idei tesztek alapján - szigorúan szubjektív - ajánlatunk következik: Így éljétek túl a nyár legforróbb hetét a városban:

 fagyi_slider.png

Juhász Cuki

A klasszikusok szerelmeseinek biztosan egyik nagy kedvence a Juhász Cuki, ami nekünk már régóta valahogy mindig útba esik, ha a környéken járunk. Bár a bő választék és a különleges, új ízek is csábítóak, és kíváncsiságunk gyakran visz új utakra és fagyizókba, valahogy a gyerekkorunkból visszaköszönő kedvenc ízek mégis mindig ellágyítják a szívünket. A Ráday utcai kis fagyizót nem úttörő újításai vagy extrém ízkombinációi miatt zártuk szívünkbe, hanem épp a krémes csokoládé, a frissítő citrom és a szupergyümölcsös eper miatt. És amivel végképp és minden esetben levesznek minket a lábunkról, az a több mint fantasztikus vanília - ezért a krémes csodáért a világ végére is elmennénk!

La Dogeria

Bár új belépő, nekünk kifejezetten kellemes meglepetés volt a La Dogeria a Belváros - már nem is olyan - új Főutcáján. Az aprócska, egyébként hot-dog specialistaként is remekelő La Dogeria kézműves fagyiival is figyelemre méltó teljesítményt nyújtott, minket első kóstolásra levettek  a lábunkról az alpesi tejjel készült fagyicsodák. A Hot Love-val azonnal szerelembe estünk, imádtuk a nyár minden jóságát magába sűrítő, málnaízű málnát, és a hirtelen jött népszerűsége csúcsán trónoló Oreo-ról is csak szuperlatívuszokban tudnánk mesélni. Szóval kicsi bors, de még a legjobbak mezőnyében is van helye, mi törzsvendégek leszünk!

 

szicilia.pngDolcissima

Néhány szóban már a nyitás előtt is méltattuk az idei Gourmet Fesztivál desszertfelhozatalát cannolokkal színesítő Dolcisssimát, ahol nem csak a cannolo fantasztikus, hanem a többi, olasz Dolce Vitát mindkét értelemben megtestesítő desszertköltemények is. Nem is beszélve a fagyikról! A Frankel Leó út új csodája - vagy nevezzük nemes egyszerűséggel a mennyország egy darabkájának - olyan fagyikkal a pultban várja vendégeit, amik minden várakozásunkat felülmúlták. Pedig nem ezek az első olasz csodák, amit kóstoltunk! Az első választottunk a karamellás tejszín, ami a krémesség tankönyvi példája, olyan lágysággal és simulékonysággal, hogy szinte mi olvadtunk el a fagyi helyett. De ha valaki inkább könnyedebb ízekre vágyik, a ricottás-pisztáciás, kandírozott gyümölcsökkel bolondított Szicíliai Álomnak biztosan nem tud ellenállni. Ez egyébként a klasszikus cannolo töltelékének fagylalt változata, de fordítva is működik a dolog: a tölcsér alternatívájaként a cannolo tésztájába töltött ízeket is kóstolhatunk. Ami pedig az étcsokoládét illeti, azért is mindenképp visszatérünk még.

 

 

Pomo D'oro

Régi kedvencünk a Pomo D'Oro fagyizója. Az Arany János utcában található aprócska cukrászda fényén az is sokat emelt, hogy fedett terasz került az előtte levő járdára, ám az igazi értékért be kell néznünk - még akkor is, ha ennek komoly sorállás az ára. A 330 forintos gombócok ára is borsosnak tűnik elsőre, ám ezért 7 dekányit kapunk a finomságból – ha minden áron hibát akarunk találni, csak azt tudjuk felróni, hogy a nagy gombócokból nem csúszik le olyan sokféle. Márpedig a választékban nincs hiba. Az olasz klasszikusok között érdemes próbálkozni az olajos magvakból (pisztácia, mogyoró) készült fagylaltokkal vagy a sorbettel, de általában el tudjuk mondani: ha a Pomo D'Orónál valamit ígérnek, azt maradéktalanul betartják. Az persze egy dolog, hogy a csoki csokoládéból van, a mogyorós csoki íze után pedig a Nutella halvány emlékké silányul, de az már igazi különlegesség, hogy 70 százalékos csokoládéból készül a laktózmentes változat is. Egy jó tanácsunk azért van: olyan masszív ízeket, mint az amúgy remek körtés gorgonzola, ne a 40 fokra tartogassuk, hanem várjuk meg, amíg kicsit lehűl az idő.

 

gelato_ice.pngGelato Ice Cream Shop

A Corvin Pláza földszintjén, a hátsó bejárat felé sétálva az ember egyszer csak megpillant két hatalmas, fagylalttól roskadozó hűtőpultot. Ez a Gelato, ahol olyan különlegességet kóstolhatunk, mint a maracujás fagylalt. Na de nem azt az édes, krémes maracujás gombócot, amit a legtöbb helyen adnak, hanem igazi gyümölcs parfét kanalaznak a tölcsérünkbe, amely savanykás és rendkívül harsány ízvilágú, és egyszerűen fenomenális. Az igazi különleges gyümölcsfagylaltok mellett, azonban számtalan csokis, vaníliás, krémes finomság is megtalálható, így mindenki kedvére válogathat a nutellás mascarponék, epres fehér csokoládék és társaik közül. Egy biztos, érdemes szemrevételezni az egész kínálatot, mielőtt döntenénk, mert hatalmas kanálnyi fagylalthalmokat zsúfolnak az aprócska tölcsérekbe, így szinte biztos, hogy ráadás már senki be nem fér az első kör után. A Gelato fagylaltjait az Allée-ban és a Kálvin téren is megkóstolhatjuk.

 

Wiener

Ha valaki nem a Corvin Plazában akar hűsölni, hanem a hátsó kijárat mögött, a sétányon, ott is találhat  fagyicsodákat. A Wiener cukrászda enyhén rémisztő külseje igazi kincseket rejt, ám amíg télen a frissen sütött szalagos fánk miatt érdemes beülni a sárga székekre, nyáron elsősorban a fagylalt miatt. A sütést persze ilyenkor sem hagyják abba: a fagylaltot érdemes a saját készítésű tölcsérbe kérni. Az sem okoz csalódást, ami ebbe az ostyába kerül: 270 forintért 6 dekányi krémes finomság. A megszokott - csoki, karamell, vanília - választék diszkréten kellemes ízeket tartogat. Nekünk azonban a gyümölcsfagyik a kedvenceink, amelyek inkább a tejszínes vonalat követik, ám így is tele vannak gyümölccsel. A mangóra bármikor rábökünk, de a zöldalma, a bogyós gyümölcsök, vagy a sárgadinnye sem okoz csalódást. A Wienernél néhány laktóz- és cukormentes ízt is találunk, szerencsére ezeknek az ízére sem tudunk panaszkodni.

Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda

A 18. kerület szívében található a város egyik legjobb cukrászdája, a Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda. A mesés torták, isteni sütemények mellett, azonban a fagylaltokról sem szabad megfeledkezni. Idén nyáron Soltvadkerten oklevéllel ismerték el a cukrászda homoktövises bazsalikomos epres fagylaltját, amit feltétlen és jó szívvel ajánlunk mi is, igazi ízorgiában lesz része a kóstolónak. A hagyományos fagylaltokat kedvelőknek a puncs , a vajkaramella és az étcsokoládés mogyorós, míg az izgalmakat keresőknek a sajt, a mangó és a gránátalmás gombócokat ajánljuk. A kínálat széles és változatos, és mivel mindig friss alapanyagokból készülnek a fagylaltok, így a mindig találhatunk valami újdonságot, izgalmas ízt a pult mögött.

Park 26 - Hideg Nyalat

park26_hny.jpgKülönösen az urak fantáziája lódulhat meg a Hideg Nyalat kifejezés hallatán, de hagyjuk a "szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának" (copyright by Virág elvtárs), meg aztán itt nincs is szó semmiféle bűnről, sőt, ez a jeges nyalánkság abszolút bűnmentesként hirdeti magát. Merthogy cukor-, tej-, glutén-, tojás- és mindenmentes, viszont egy valamitől nem mentes: a finomságtól. A kókusztej alapú jégkrém fellelő helyei gombamód szaporodnak országszerte, de akiknek a diéta közepette éppen a fagyizás élménye hiányzik a legjobban, azoknak sem kell telezokogniuk a párnájukat. A Pozsonyi utcában, a Szent István Park magasságában található Park 26 ugyanis gombócos formában árulja a nyalat valamennyi változatát: nálunk a kókuszos és a trópusi vitte el a (kókusz)pálmát, de mindegyik ízvariációnak érdemes egy esélyt adni. Ha nem tudnánk, hogy mindenmentes az édesség, nem mondanánk meg, ugyanis semmilyen mellékíz nem keseríti el a szájpadlásunkat. Oké, az árszabás egy kicsit drágább, mint a hagyományos fagylaltok esetében, de azért egyáltalán nem reccsen meg a pénztárcánk, ha egyszer-egyszer engedünk a Hideg Nyalat csábításának. Maga a Park 26 picinyke üzlet, de előtte több szék és asztal is van, és ha jó időpontban telepedünk le, akár számolhatjuk Lipótváros arrafelé megforduló művészeit és hírességeit.

Heszperidák Kertje

heszpkert.jpgA fagyizás nem csak a belvárosiak kiváltsága, de tény, hogy jóval nagyobb publicitást kapnak a city szívében dobogó helyek. Pedig a külváros peremén is találni gyöngyszemeket: ilyen a XVI. kerületi Heszperidák Kertje is. Az árpádföldi cukrászda félénken megbújik egy társasház utcai frontján, viszont amikor átlépjük a küszöbét, olyan, mintha egy másik világba csöppennénk. A fagylaltválasztékuk is bőséges, sőt, gondolnak azokra is, akik szabadulnának a cukortól - a diabetikus verzióból a kókuszt, a rizst és a rumos diót teszteltük, és valamennyi kiváló volt -, de a hely legnagyobb erénye a bűbájos kialakítás. Tényleg érdemes a fagyit kehelybe kérni, és leülni a "Kert" valamelyik helyiségébe, mert mind a bútorok, mind a dekoráció tüneményesen lett kialakítva, sőt, még játszósarok is van, gondolva a legkisebbek szórakozására is. Rendkívül hangulatos hely, igazi színfolt, bízunk benne, hogy még sokáig nyalakodhatunk nálunk. Ja, és a belga csoki fagyijukat kötelező megkóstolni! 

 

 

 

Perity Cukrászda 

A Váci út 12-es szám alatt található egy aprócska cukrászda, ahol nagyon finom fagylaltokat és süteményeket kóstolhatnak a cukorbetegek, és a diétázók is. Az első pillanatban, ahogy az ember belép, tudja, hogy végre talált egy jó értelemben vett klasszikus cukrászdát, ahol nem a retro életérzést akarják bennünk feleleveníteni, hanem azt a kellemes és biztonságos hangulatot, amit gyermekkorunk cukrászdái óta nem éreztünk. Épp ezért meglepő, hogy az édesítővel készült csokoládé fagylalt pont olyan krémes és finom, mint az eredeti, vagy hogy popcorn ízű gombócot is kérhetünk a tölcsérünkbe a mennyei eper fagyi mellé. Bár a választék nem túl nagy, de a minőség kárpótol mindenért. Igazi időutazás betérni a Perity cukiba, mintha csak a nagymamánkhoz ugornánk be valami mesés, finom édességre.

Ha rangsort nem is tudnánk állítani, az biztos, hogy ezeken a helyeken érdemes fagyit kóstolni! Így azért mindjárt elvislehetőbb a hőség, ugye?

Fotók: Facebook

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása