Hatodik születésnapját ünnepli október 4-én a Barba Negrában a punkos kelta bulizenét játszó Firkin. Az esemény apropóján ültettük le némi összefoglaló múltidézésre a banda fuvolását, Péter Jánost, aki többek között sztorizott az első koncertről, a kanadai limuzinokról, aranylemezről, vonó által halálra ítélt újságíróról, és arról is, hogy miért érné meg turnézniuk Szváziföldön.

A megalakulás pillanatában, vagyis hat évvel ezelőtt, milyennek képzeltétek el a Firkint 2014-ben?

- Pont olyannak, amilyen most! Vidámnak, erőtől duzzadónak. Bár azt nem gondoltuk, hogy terápiás hatása is lesz a zenénknek (mosolyog).

Az első Firkin buliról milyen emlékeitek vannak?

- Makón volt a Hagymaházban, hétszáz ember előtt, 2008. október 2-án. Elevenen él mindannyiunkban ez az élmény, pedig előtte hordóerősségű ír Connemara whisky-t ittunk szíverősítőnek. Van is róla videó, valaki föltette a YouTube-ra - ha jól emlékszem - a Whiskey in the Jar c. dalunkat. Viccesen néztünk ki.

Melyik volt az a pillanat, amikor ráeszméltetek arra, hogy ez bizony egy olyan történet, amely komoly, meghatározó tényezővé vált, nemcsak a saját életetekben, hanem a zenei színtéren is?

- Már a fent említett első koncert előtt. A próbák alatt kiderült, hogy ez pont olyan, amilyennek elképzeltem már kb. 5 évvel az alapítás előtt azt a hangzást, amilyennek szeretném hallani a mindenki által ismert ír zenét.

A Michael Flatley-s táncos hazai őrület okán éreztétek, hogy a zenéteknek lehet fogadóképes közönsége itthon is?

- Mivel pont húsz éve vagyok az ír zenei vonalon, és egyben a hazai könnyűzenei piacon, ezért pontosan tudtam, hogy mit tudunk majd könnyedén megszerettetni a közönséggel, és mi az, ami nehezen megy át. Ennek ellenére mindig a saját elképzeléseink irányítják a dalszerzést, illetve a magasra tett minőségi léc. Ebből nem engedünk sohasem, ettől marad hiteles a közlendőnk, a hallgatóságnak kell ehhez alkalmazkodnia. Nem kellett csalódnunk, a magyar és a külföldi közönség értékeli ezt az őszinteséget, szépen növekszik a rajongói tábor. Nem robbanásszerű a növekedés, de ha visszatekintek az elmúlt hat évre, büszke vagyok a zenekar és a stáb minden egyes tagjának teljesítményére, és természetesen a rajongóinkra, akik képesek akár ezer kilométert is utazni egy-egy Firkin koncertért.

Az első albumotok, a Firkinful of Beer aranylemez lett, sőt, Fonogram-díjra is jelölték. Utólag a zenészek szívük szerint mindig változtatnának ezt-azt a korábbi anyagaikon…

- Teljesen természetes, hogy az alkotó sohasem lehet teljesen elégedett az elkészült művel! Mert akkor mi ösztönözné arra, hogy újabb és újabb, tökéletesebb művet hozzon létre? A szakmai és közönségsiker azért jól esik mindig.

Rengeteg különböző országban felléptetek, ahol minden bizonnyal nem kevés életreszóló kalanddal gazdagodtatok.

- Annak a rengeteg utazásnak minden perce hordoz valamit, ami vicces, élményteli. Eleve az mókás, hogy néha sztárnak nézik az embert, limuzinban hordozzák, és lesik az óhajodat, mint ahogy a kanadai turnén vagy a Wacken Fesztiválon tették. Nem olyan érzés, amire vágynia kéne bárkinek is. Jobb hétköznapi embernek maradni, mint amilyenek a turnébuszban vagyunk, tele jó történetekkel. Ez, azt gondolom, külön interjútéma, pár jóféle sör talán előhoz néhány pikáns emléket is…

A Paddy and the Rats brigádjával vállvetve az “első sorból” képviselitek ezt a műfajt Magyarországon. Megfér két (skót)dudás egy ír kocsmában?

- Persze, hogy megfér, de nem értem, hogy miért csak két dudásról beszélsz? Egyre több a hasonszőrű, tehetséges banda: pl. Colleen, The Scarlet, Punk Whiskey, Finnegan’s Wake, LochNesz, stb. Meggyőződésem, hogy a jó zenekarok csak bővítik a piacát ennek a műfajnak, egyre többen lesznek kíváncsiak erre, egyre többen szeretnének “megírülni”. Ezért is igyekszem segíteni a kezdő zenekarokat tanáccsal, piaci ismeretekkel, akár eljuttatni minél több helyszínre őket, mint ahogy a Paddyéknek is a kezdeti időkben több koncertet szerveztünk szerte az országban, sőt, még ír-punk minifesztivált is tartottunk közösen.

Egy születésnapi koncertre a zenekarok általában mindig felvonultatnak valami pluszt. Ti készültök ilyesmivel?

- Lesznek vendégek, ahogy már megszokhatták azok, akik rendszeresen jönnek a nagy koncertekre. Most éppen Szabó Gergely “Szög” (Dalriada) billentyűs lesz az egyik vendégfellépőnk, a másik pedig Turáni Csongor (ex M.É.Z.) hegedűs-bendzsós, az ír zene magyarországi doyenje, aki már többször is hatalmas sikert aratott a bulijainkon. Előzenekarunk a mexikói Pacheco lesz, akik csak azért utaznak Ausztriából hozzánk, hogy bemelegítsék ezt az estét rendesen, ahogy ilyenkor lennie kell!

Kémeim jelentése szerint a hegedűs Lili nagyon vészjósló tekintettel kezeli a hangszerét a színpadon. Ilyen szigorú lesz október 4-én is?

- Aki ilyen kérdéseket tesz fel, valóban tarthat Lilitől, pontosabban a vonójától…

És akkor zárjuk keretbe a beszélgetést: ha majd a 12. szülinapi koncertetek előtt készítünk egy ugyanilyen interjút, milyen 2014 utáni fontos történésekről mesélnél nekem?

- Játssza a dalainkat az összes magyar rádió, és ezek a dalok egyre szebbek és jobbak, még mindig szeret minket a közönségünk, még mindig őszinték vagyunk és meg is élünk ebből kényelmesen. És beszámolhatok az olyan országokban tett turnékról, mint Suriname, Alaszka, Kazahsztán, Irán, Új-Zéland, Szváziföld. Egyébként utóbbiban - állítólag - a hőmérséklet 25 fok körül van egész évben.

Fotók: www.firkin.hu