Kibelezték a sárga zsigulit, majd kirakták a semmi közepére, szemben a nappal, hogy ott rohadjon el. Válaszok és rendszámtábla nélkül. Elidegenedett, hideg-rideg hangulatot áraszt a Vad Fruttik 2013 végén megjelent albuma, a Darabok. Kong benne valami, aminek nincs teste, de még formája sem. Rengeteg kérdőjelet feldob a lemez, amely az utóbbi évek egyik legjobb hazai anyaga lett. Így aztán volt mit kérdezni az énekes-gitáros Likó Marcelltől a gödöllői koncertjük előtt pár órával. Szerencsére a frontember nem hagyott minket válaszok – és bor – nélkül. Szenvedélyes interjú következik.

A Darabok nem szimplán egy szomorú lemez, annál sokkal több és mélyebb: végtelenül kiábrándult. Nincs party, nincs Limonádé, nincs Izabella, nincs Sárga zsiguli…

- Úgy érzem, hogy a zenekar vidámkodós hangulata mellékvágány volt. El kell dönteni, hogy mit akarunk: szikárabb, maszkulin ügyekkel foglalkozni, vagy inkább bohóckodjunk. A kettő egyszerre nem megy. Számomra nem túl szimpatikus a zenének ez a szórakoztató műfaja. Tudod, ez a falunap jellegű. Egyébként van bennem egyfajta mulatni vágyás, szívesen csinálom, mert sose halunk meg, de ez elgyengíti a zenekart. Ha hülyéskedsz, akkor hülyének néznek. Akkor inkább próbáljuk meg azt, amitől úgy érezzük, hogy felvállalható a sztori.

Olyan, mintha hazaérkeztetek volna?

- Fene tudja… inkább csak egy állomás. Már régóta hallgatunk olyan zenéket, amik ebbe az irányba indulnak: Radiohead, Nine Inch Nails. Amikor átadja az erőt a zene, amikor energiát közvetítesz: az sokkal fontosabb, mint az ökörködés. Tök jó szórakozni meg elmarháskodni, de súlytalanodsz benne. Nem bírok mindig vidám lenni, bocs. Az nem megy. Dühös viszont sokkal inkább tudok. Az a helyzet, hogy inkább a létezés hibáira fókuszálok. Gyerekkoromtól ilyen vagyok, mindig azt nézem, ami nem jó. Nem szeretem ezt, de így vagyok beállítva.

Nagyon sok mindennel leszámolsz ezen az albumon. „Hagyjatok békén a saját ürességemben” hangulatot áraszt végig a Darabok.

- Azért van ám ezen túl is értelmezési tartomány. Vannak mindenféle fátylak, amiket fel tudok libbenteni (nevet). Hozzáállás kérdése, és mindenki másképp látja a világot, de én meg azt gondolom, hogy ilyen. A dalok főként csupasz lelki folyamatokról szólnak: éppen abban a pillanatban hogyan élem meg a körülöttem történő dolgokat. Majd pedig azt próbálom meg leképezni, hogy én hogyan működöm abban az adott pillanatban. Nem történeteket mesélek el, hanem azt, hogy mik a reakcióim arra, amit tettem, vagy amit elképzelek. Mi az, ami még rám vár, mi az, amit még szeretnék megtenni. Így próbálom leképezni a zsigeri félelmeket. Azon vagyok, hogy szabaduljak a gyengeségeimtől.

És amikor kiírod magadból ezeket a gondolatokat, jönnek a megkönnyebbülés hűs hullámai?

- Nem. Annak örülök, hogy végeztem vele. De jó, már csak hármat kell írni, és megvan a teljes album (nevet). Próbálok rágyúrni arra, hogy ösztönös érzéseket vessek papírra. Régebben nem voltak keretek, amikhez alkalmazkodni kellett volna, most viszont sok az elvárás, ami szorongat.

Bánod?

- Naná, hogy bánom, b*meg! Már nincs az, hogy leírom, ami eszembe jut… Számolni a szótagokat, a-ha, ez akkor most mi is, egy daktilus? Hogyan fog rímelni? Ha az egyik állítmány, a másik semmiképp nem lehet ige… és akkor még hangulatra is stimmeljen! Sok Palahniukot olvastam mostanában, és ő mondta, hogy nem szeret jelzőket használni, és az az igazi, ha öt tonna hússal verik a fejed. Na de hát az öt tonna megint csak egy jelző! (nevet) Néha sok ez… de van, amikor elengedem magam, és akkor jól megy.

A két utolsó klipes nótátok is, a Válaszok nélkül és a Szemben nappal, zeneileg bármennyire slágeres, de szövegileg nagyon súlyosak.

- Három perc alatt próbálom ecsetelni, hogy milyen megőrülni és vegetálni, de nem merülünk óriási mélységekbe. És van három refrén! Ha-ha-ha, a nagy feloldozás! Egyébként az Uzipov zenekarban játszó Hosszú Gábor készítette ezeket a klipeket. Ő egy igazi cukorfalat, nagyon szeretem. Ja, és az Uzipov szerintem jelenleg az egyik legjobb magyar zenekar. Mindenki hallgassa meg!

Amúgy a Szemben a nappal az egyetlen dal az albumon, ami egy kicsit szétoszlatja a felhőket. Adta magát, hogy klip legyen belőle, nem?

- Ez kell a rádióknak. Amikor a Nirvana kijött az In Utero lemezzel, azt mondták, hogy nem a Nirvana közeledik a mainstreamhez, hanem a mainstreamnek kell közelednie a Nirvanához. Ez kurva jól hangzik, viszont itthon ilyen nincs. Itt az számít, hogy mennyire vagy klisészerű, ami rémes. Lovasi Andrással meg a HS7-es Szűcs Krisztiánnal is azt beszéltük, hogy a Szemben a nappal lesz a legslágeresebb. És bejött. Ezt választják a rádiók, és valószínűleg ez kell a nagy tömegnek is. A hallgató is egyből megjegyzi, hogy „néha jó, néha rossz, néha nem”.

Azért a rajongók jól fogadták az elborulásotokat: Mahasz lista, 1. helyezés.

- Veszprémben van egy antikvárium, ami egyfajta kulturális gócpont, költők és írok találkozóhelye, és barátom, Molnár Sándor fogadott azzal, hogy „hallottad, hogy elsők vagytok a Mahasz listán?”. Azért annyit hozzátennék, hogy a Mahasz listát úgy lehet vezetni, hogy eladsz az adott hónapban kb. 100 CD-t … (mosolyog)

Zeneileg a 2012 nyarán adott MüPás bulitok rányomta a bélyegét a lemezre? Hiszen ott a régebbi dalaitokat is jóval elektronikusabb formában adtátok elő, és a Darabok is úszik rendesen a mechanikus ütemekben és effektekben.

- Fogytam négy kilót azon a koncerten: délután egytől álltam a színpadon este tizenegyig. Csodálatos érzés volt… Sokan szerettek volna már akusztikus műsort tőlünk, mi meg mondtuk, hogy minket az nem érdekel. Olyat nem csinálunk. Miért kéne? Nem jó az, amit eredetileg képviselünk? Ez az akusztikus-szimfonikus őrület egyébként is egy olyan dolog, ami tök szépen hangzik, de semmivel sem jobb, vagy több mint az eredeti hangszerelés. Válaszul azt mondtuk, ha már ki kell fordulni a megszokott kereteinkből – mert kell a special - akkor csinálunk egy electro showt. Rengeteg meló volt vele. Amúgy a kérdésedre az a válaszom, hogy a fene se tudja már (mosolyog).

„A poharam alján ülepedik le, egy adag spleen, amit begyűjt az este” – énekled az Éjszaka című számban. A spleen fogalmát leginkább a szimbolista költészettel rokonítják. Hatottak rád Baudelaire vagy Rimbaud versei?

- Á, most csak kortárs ügyekben mozgok. Pár évvel ezelőtt megismerkedtem Géczi János költővel, aki felvállalta, hogy együtt utazzunk. Neki mutattam meg a szövegeimet, amikor elkezdtem írni ezt az albumot. Ott derült ki számomra, hogy akár matematikai megközelítéssel is lehet szövegekkel foglalkozni. Bár azt még mindig képtelen vagyok megjegyezni, hogy mi az a jambus (nevet). Ebből aztán kialakult egy folyamatos baráti eszmecsere. Vittem neki a szövegeket 2-3 hetente, ő meg mindig mondta rá, hogy „ez szar” (nevet). Meg azt is, hogy rugaszkodjak el Radnótitól és József Attilától. Egyrészt úgysem fogok sosem olyan szinten írni, másrészt 2013 van. Inkább nézzek körül, hogy mi történik a világban. Ő tanácsolta, hogy olvassak kortárs íróktól. A költemények nem maradnak meg olyan erősen bennem, a kortárs írók ellenben igen. Sofi Oksanen Tisztogatás című regénye, például. Olyan erővel ír, hogy szinte érzed a lepattogzott zománc tapintását. De most olvasom az izlandi Sjóntól a Macskarókát, és Michel Houellebecq Elemi részecskék című könyve is nagy hatással volt rám. Rájöttem, hogy a beton és a műanyag is lehet költészet. Vagy akár a Facebook. És ennek marhára örülök. Nem kell cirádákba fojtanunk magunkat, hanem szabadon reflektálhatunk arra, ami éppen történik. Úgy érzem, valami újat tanultam.

Dalszövegíróként vannak kedvenc szavaid? A hús például visszatérő motívum nálad.

- Hús, szív, vér: az alter szentháromság! (nevet)

Fotók: Demjén Zoltán

Az interjú elkészültéért külön köszönet Sipos Juditnak!