A néhány napja bemutatott Megdönteni Hajnal Tímeát friss fuvallatként érkezett a mozikba, régen láttunk ilyen kedves és igazán vicces, fiatalos magyar filmet. A show-t egyértelműen a narrációt is szállító, tapló Bögöcs karaktere lopja el, az őt életre keltő Szabó Simonnal beszélgettünk a filmkészítésről, a jövőbeli terveiről és arról, néha hízni nem is olyan egyszerű, mint azt hinnénk.

Hogyhogy vígjátékra adtad a fejed?

Új vonal, ilyenben még sosem szerepeltem, pláne nem ilyen főbb szereplőként – hát rajta vagyok a plakáton is! Általában úgy vagyok vele, hogy sok mindent kipróbáltam az életben, tök jó, hogy ezt is megpróbálhattam, aztán meglátjuk, hogy van-e helyem ebben, vagy sem.

Mennyire volt rád írva a szerep? Mert eléggé úgy tűnt, hogy igen.

Eléggé... azt mondjuk nem tudom, hogy konkrétan rám írta-e Csaba (Csurgó Csaba, a forgatókönyvíró – a szerk.), erről nem beszéltünk. Azt hiszem, volt még egy srác, akit kipróbáltak, de úgy éreztem Attila (a rendező, Herczeg Attila – a szerk.) azért végig azt szerette volna, hogy én csináljam. Megadta az esélyt másoknak is, de a végén csak engem választott a karakterre. Én viszont hízni akartam hozzá még legalább tíz-tizenöt kilót és nem sikerült.

Idő nem volt rá, vagy csak nem sikerült?

Nem sikerült. Pedig annyit zabáltam, ettem meg ittam egész nap. Szegény feleségem a tanú rá, ültünk az ágyban este és még ott is faltam a pizzát sörrel, csak hogy hízzak.

Örülhetett…

Hát igen, nagyon díjazta. De végül nem sikerült, csak egy olyan három kilóval voltam csak nehezebb, mint amennyi szoktam lenni.

Mondjuk szerintem nem azon múlt a karakter.

Persze, de azért jó lett volna, ha reng a hájam.

A haj az simán eladta a figurát…

Naja, az botrány… az szerencsére nem saját, szép is lett volna két évig növesztgetni a copfot.

Mennyire kellett győzködni a szerepről egyébként?

Nem mutattam Attilának, de magamat azért eléggé meg kellett győznöm róla. Ő mindig csak mondta, hogy lesz ez a film és számít rám, én meg mondtam, hogy „jó nyomjuk”, de azért nem voltam ebben sose olyan biztos, hogy nekem ezt meg kéne csinálnom.

Mi győzött meg végül?

Többször elolvastam, végigmentem rajta, és szép lassan kiderült, hogy kik lesznek a partnerek. Az nagyon sokat számít, hogy olyan emberekkel dolgozzak, akikről tudom, hogy profik és nem ma kezdték, így biztonságosabb érzés.

Főleg, hogy – gondolom - egy első filmbe még körültekintőbben kell belevágni.

Így van, de azért Atival mi mindig is haveri kapcsolatban voltunk, de ezelőtt nem dolgoztunk együtt, csak jóban voltunk. Egyszer csinált egy kisjátékfilmet, ahol szóba kerültem egy szerepre, de végül mégsem csináltam meg, aztán jött ez a nagy lehetőség és megint csak az eszébe jutottam. Szóval a bizalmam mindig megvolt felé, úgyhogy lehet, hogy új műfaj, de az emberek miatt nem volt olyan idegen.

A végeredménnyel mennyire vagy elégedett?

Az én részeimmel egyáltalán nem vagyok elégedett, mert egy ilyen hülye vagyok, mindig csak azt látom, hogy mi az, amit még ki lehetett volna belőle hozni, és ez sok mindennel így van ebben a filmben is. Annak nagyon örülök, hogy mindenki végig nevetett a moziban a vetítés alatt (az interjú a hétfői sajtóvetítés után készült – a szerk.), meg egy csomó minden tetszik benne. De van persze olyan is, amit én nem úgy csináltam volna, ahogy Attila, de az már a rendezői részem és nem a színészi. De ezzel szerintem mindenki így van. Aki azt mondja, hogy a végtelenségig dolgozna valamin az sem normális, de aki azonnal azt mondja, hogy „na én ezzel tök elégedett vagyok, kész van” az sem.

Meg akkor nincs hová fejlődni, nem igaz? Ha mindenről azt gondolnád, hogy zseniális volt, akkor akár ki is lehetne lépni a szakmából.

Igen, akkor most is otthon ülhetnék törökülésben, füstölőkkel… Pont az a nehéz a filmezésben, hogy meg van szabva, hogy mennyi időd van valamit megcsinálni, nem úgy kapsz időt, hogy akkor engedd el, mikor az általad elfogadható lesz, hanem egy bizonyos időn belül kell megcsinálnod amit tudsz, aminek muszáj valamilyen szinten elfogadhatónak lennie. És akkor azt kell mondanod, hogy kész, és menni tovább, ami nagyon nehéz. Akkor meg még nehezebb, amikor tényleg nincs pénz egy filmre.

De erre most volt…

Igen, nem is pont erre értem. Mondjuk itt sem volt olyan hű de sok szerintem, mert biztos tudtak volna még itt komolyabb helikopteres fahrtokat csinálni például, ahogy autókázunk a városban, szóval sok mindent lehetett volna még bele tenni. És ugye mindig jobb, ha több pénz van rá, mert akkor nyugodtabb a meló, akkor például nem húsz nap alatt kell leforgatnod, hanem mondjuk ötven alatt, és akár azt is megteheted, hogy minden felvétel előtt hagysz egy nap próbát, ami általában nagyon hiányzik.

Szóval itt is nagyon szorított az idő?

Nagyon. Volt például olyan jelenet, amikor hajnal ötre odamentem, fél hétkor meg már egy másikat vettünk fel, miközben kulcsjelenet volt.

Mondjuk az elkapkodottságot egyáltalán nem lehet rajta érezni.

Annak örülök, de én most is csak arra tudtam gondolni annál a jelenetnél, hogy sokkal jobban meg lehetett volna csinálni.

Saját projektekkel mi a helyzet, rendezel mostanában valamit?

Van egy Fal című kisjátékfilmem, most jutott ki Finnországba, Tamperébe egy rövidfilmfesztiválra versenyfilmként. Megyünk is ki március elején az operatőrömmel, ez tökjó, hogy beindult. Illetve most fogok beadni a filmalaphoz egy tervet, amit nagyon szeretnék megcsinálni, és szerintem abszolút van is helye a filmes palettán, mert nincsenek olyan ifjúsági filmek a mozikban, amik nem a Keménykalap és Krumpliorr-kategóriába tartoznak, hanem egy korosztállyal feljebb, kb. nyolcadikos kiskamaszokról szólnak. Közben még retró is, de nem az a teljesen művészfilm, hogy fél óráig állunk és nem történik semmi, hanem szórakoztatóbb. Ugyanakkor a 90-es évek közepén játszódik, és ezt a korszakot meg ezt az életkort bemutató film szerintem nagyon hiányzik a mi korosztályunknak.

Ilyen coming of age jellegű sztori lenne?

Mondhatjuk, de inkább nem bélyegezném meg előre.

Jó, akkor majd meglátjuk, ha kijön…

Na igen, meg előbb még készüljön is el! Én minden évben szövögetem a kis álmaimat, hogy mit szeretnék, aztán általában bizonyos döntések visszarugdosnak a földre.

Hát, ahogy már beszéltük, ezt csinálni kell aztán majd lesz valahogy…

Pontosan, nekem más lehetőségem nincs, csak csinálni.