Honnan jött az ötlet, hogy krimit írj?

[caption id="attachment_55695" align="alignright" width="206" caption="Fotó: Burger Barna"][/caption]

Gyermekkorom óta szeretem a krimiket, emellett a munkám során rengeteg bűncselekményt, nyomozást láttam. Egy bűnügyi magazinnak voltam a főszerkesztője az egyik kereskedelmi televíziónál. Régóta motoszkált bennem ez a történet, ami nem egy egyszerű indítékú gyilkosság. A szerelemféltés vagy az anyagi haszonszerzésből elkövetett bűncselekmények nem érintenek meg. A bonyolultabb, összetettebb, fordulatosabb történeteket szeretem.

A Lélekölő az első regényed, hogyan fogtál hozzá a megírásához?

Michael Connelly bűnügyi újságírótól és krimi szerzőtől tanultam, hogy egy író mindig leellenőrzi az információkat, hasonlóan, mint ahogy az újságírók. Épp ezért rögtön az elején nyomozókkal kezdtem egyeztetni, elmondtam nekik az ötleteimet, hogyan szeretném felépíteni a történetet, milyen eszközöket használnék, ők pedig hol egyetértettek velem, hol kijavítottak, javaslatokat tettek. A regényben van egy pszichiátriai szál is, ezért egy ismert pszichiáterrel is egyeztetettem, hogy a gyilkosnak valóban lehetnek-e ilyen problémái. Gyakorlatilag profikkal és szakértőkkel dolgoztam végig, mindent leellenőriztünk.

A közelmúltban rengeteg gyilkosság, sorozatgyilkosság történt, mennyire voltak ezek hatással rád a könyv szempontjából?

Abban az időszakban voltam a bűnügyi magazin főszerkesztője, amikor nagyon sok minden, mondhatni minden megtörtént Magyarországon. A romagyilkosságoktól kezdve, Horák Nóra, kiskunlacházai kislány meggyilkolásán át egészen a Marian Cozma-gyilkosságig, minden ügyet végig követtem. Szerencsére hazánkban nincsenek olyan típusú sorozatgyilkosok, mint az Egyesült Államokban. A kisszámok törvénye alapján egy Ted Bundy (az USA leghírhedtebb sorozatgyilkosainak egyike – a szerk.) felbukkanásának itt elég kicsi az esélye. Az olyan típusú sorozatgyilkosságra, amilyenről a Lélekölőben is írok, azonban már itthon is volt példa. Ebből a szempontból a regény nem csupán fikció, hanem valós elemeket is tartalmaz.

Miért döntöttél úgy, hogy magyar helyszíneken játszódjon a történet?

A modern magyar krimi hiánycikk, legalábbis én így látom, és a regényemmel ezt az űrt próbáltam betölteni. Ennek a műfajnak az egyik sajátossága pedig pont az, hogy magyarországi helyszíneken játszódik a cselekmény. A másik sajátossága az a rendőri, nyomozati világ, amit a munkámnak hála, jól ismerek. A hitelesség egy kriminél elengedhetetlen, ahhoz, hogy valaki jó krimit írjon, ismernie kell a viszonyokat. Magyarországon például nem lehet egy magánnyomozó a regény főhőse, mert a magánnyomozóknak pont annyi joguk van, mint neked vagy nekem, maximum könnyebben kapnak fegyverviselési engedélyt. De nem vizsgálhatják át közvetlen közelről a tetthelyet, mist Sherlock Holmes, nem sétálhatnak be a bűnügyi helyszínekre, mint HerculePoirot, mert civilnek számítanak. Épp ezért a történetemet a Teve utcai rendőrpalota köré építettem fel, és a szereplők egyes vonásait is jól ismert nyomozóktól kölcsönöztem. Peter Page, a regényem főhőse Doszpot Péterhez hasonlóan szintén klausztrofóbiás, nem mer beszállni a liftbe.

Miért lett Peter Page félig amerikai, félig magyar származású?

A hitelesség kedvéért. Terveinkben áll az Egyesült Államok piacát is megcélozni a regénnyel, és ha kijut, akkor a kint élő magyarok számára ez kapcsolódási pont lehet.

Page egy nem mindennapi nyomozó, klausztrofóbiás, migrénes, azonban nem derült ki a regényből, hogy mi váltotta ki nála mindezt?

Nem hiszek a tökéletes nyomozókban, akik testben és lélekben makulátlanok, mert nem emberiek. Egy életszerű karaktert szerettem volna teremteni, akinek ugyanúgy vannak félelmei, fóbiái, problémái, mint mindannyiunknak. Valamint így alkotnak tökéletes párost a gyilkossal, aki egy lélekben megtört, ám fizikailag teljesen egészséges személy, míg Page lelkileg stabil, de egészségügyi problémákkal küzd. A migrén ötlete pedig abból fakadt, hogy én is migrénes vagyok, így pontosan le tudtam írni, hogyan jönnek a rohamok, és milyen átélni azokat. A következő regényben pedig fény derül arra is, hogy Page-nél mi váltja ki a rohamokat, honnan erednek a fóbiái.

Egy amerikai profilozó is feltűnik a történet elején. Mennyire életszerű ez a szituáció, hogy egy magyar sorozatgyilkossági ügybe amerikai profilozókat is bevonnak?

Egyáltalán nem egyedi vagy a valóságtól elrugaszkodott ez az ötlet, legutóbb például a romagyilkosságok során volt Magyarországon egy amerikai csapat. A profilozás nem nemzetiség függő, ez a csapat is egy hét alatt állítólag tökéletes személyleírást adott az elkövetőkről, holott egy magyar sem volt köztük.

Említetted, hogy a munkádat nagyban segítették a nyomozók, így utólag milyen véleményeket hallottál tőlük, mennyire találták hitelesnek a regényt?

[caption id="attachment_55697" align="alignright" width="198" caption="Fotó: Burger Barna"][/caption]

Az első visszajelzések abszolút pozitívak. Úgy gondolom, hogy egy jó krimi nem csak a laikusok, hanem a nyomozók számára is élvezetes lehet. A megbeszélések során többször felhívták a figyelmem arra, hogy kerüljem az olyan valószerűtlen helyzeteket, mint hogy egy DNS-vizsgálat eredménye egy óra múlva már a nyomozó asztalán hever, mert ez Magyarországon nem így működik. Nincs olyan FBI-adatbázis sem, mint Amerikában, ahol mindenkiről aktát vezetnek a születésétől kezdve. Igyekeztem reális képet festeni a magyar rendőrség helyzetéről, így aki elolvassa a könyvemet, pontosan látni fogja, hogyan zajlik egy nyomozás ma Magyarországon. Egyetlen kivétellel, civilek semmilyen formában nem vehetnek részt a nyomozásban, de az én történetemben Page-nek van egy asszisztense, ez talán az egyetlen olyan elem, ami nem tükrözi a valóságot.

Készül már a Lélekölő folytatása? Mikor olvashatunk Peter Page következő ügyéről?

Reményeim szerint november-december környékén érkezik majd a következő kötet. Annyit elárulok, hogy ismét egy bonyolult üggyel áll majd szemben hős nyomozónk, sőt, ismét öt áldozat lesz, akiknek semmilyen közük nem lesz egymáshoz, ezért nagyon nehéz lesz kinyomozni a gyilkos személyét.